Induló interjúsorozatunkban szeretnénk zenei gondolkodásmódokat, zenei attitűdöket csokorba gyűjteni és megismertetni a zenekedvelő közönséggel. Az első érdekes ember, akivel beszélgetünk, Ruzsonyi Geri billentyűs, dalszerző, zenekritikus, gondolkodó.
Milyen hangszeren játszol és melyek a kedvenc hangszereid?
Billentyűn. Kedvencem nincs, de kedvelem a szájharmonikát és az akusztikus gitárt.
Ki a billentyűs példaképed, mely billentyűs szandok a kedvenceid?
Nincs billentyűs példaképem, nem igazán hiszek a példaképesdiben. A kedvenc sound pedig bármilyen lágyabb hammond vagy Rhodes.
Hogyan találkoztál eleinte a zenével, mikor vált a szenvedélyeddé?
Apai ágon zenész a családom, úgyhogy nem is emlékszem az első zenei élményemre, folyamatosan az Operába vittek és cd-ket hallgattattak velem mindenhol. Szenvedélyemmé pedig szeretném azt hinni, hogy soha nem vált. Nagyon szeretem mind hallgatni, mind játszani, és tizenéves korom közepén jöttem rá arra, hogy szeretnék ezzel részleteibe menően foglalkozni, de épp az a lényeg, hogy ne váljon szenvedéllyé.
Miért? Van valami baj a szenvedéllyel?
Persze, hogy van. Nem a szenvedélyességgel van a baj, hanem ha valami valakinek a szenvedélye. Elég különböző dolog.
Az miért baj, ha valami valakinek a szenvedélye?
Mert az azt jelenti, hogy az adott dolog eluralta az embert, az vált a legfontosabbá. Tulajdonképpen ha azt mondom, hogy xy a szenvedélyem, azzal annyit mondok, hogy xy függője vagyok.
Ezt értem, mármint sejtettem, hogy ez a bajod a dologgal. Azt viszont nem értem, hogy miért problémás egy ilyen viszony.
Mert aminek a függője vagy, annak a rabja vagy. És uralkodik fölötted. És az értékrended első helyére kerül. És nem tűnik úgy, hogy a zene olyan szenvedély lenne, mint az alkohol. De ha szenvedély, akkor mindkét esetben fontosabb lesz bármi másnál. És tönkreteszi egy idő után az életed.
Szóval neked nincs függőséged vagy szenvedélyed és nem is akarsz ilyet?
Ahogy Bérczesi mondta, „mindenki függ valamitől”, de szeretném azt hinni, hogy nincs. Amennyiben pedig van, remélem, ráébredek, hogy a szenvedélyem és megváltozhat a viszony.
Ha azt mondom, hogy a szenvedélyem a mocskos rakendroll vagy szenvedélyem a Ferencváros stb., azzal nem azt mondom, hogy ezeknek élem az életem, esetleg ezek jelentik az identitásomat?
De ez mind a kettőt jelenti. Azonban ahhoz, hogy az identitásod része legyen, nem kell a szenvedélyeddé válnia.
Te szenvedélyes embernek tartod magad?
Nem, viselkedésben nem. Gondolkodásmódban sokszor szélsőségesnek igen, ami sajnos gyakran túlságosan szenvedélyesen nyilvánul meg. De ez nem jó dolog.
Mi inspirál a dalszerzésre? Önkifejezés, feszültséglevezetés, életmód (bár az előbbiek tükrében nyilván nem erről van szó)?
Önkifejezés abszolút és kisebb mértékben feszültséglevezetés, illetve a dallam és szöveg alkotta egység kikísérletezése, kutatása. Magyarán ha van egy dallamom, arra nagyon érdekes, hogy milyen szöveg illik és hogyan.
Fontos-e számodra, hogy elő is tudd adni szerzeményeid, hogy nézzenek téged?
Nem vagyok előadóművész, de egy dalt legőszintébben mindig a szerzője fog tudni eljátszani egy-két kivételtől eltekintve. Ilyen szempontból fontosnak tartom. Az nem érdekel, hogy néznek-e, nem lesz tőle se jobb, se rosszabb a dal maga, és végső soron az számít.
Akarsz valamit mondani, közvetíteni a zenéddel? Itt nem arra gondolok persze, hogy kitalálsz magadnak valami hamis próféta szerepet, aztán propagandaszerűen elárasztod az agymenéseiddel a zembereket.
Egy kis darabot megosztok magamból minden dallal. Nagyon intim dolognak tartom ezért, ha valaki egy dalomat meghallgatja. Ennek következtében azt közvetítem, ami bennem van, akármilyen közhelyes is ez, illetve közvetve azt, hogy véleményem szerint a jó dal 60%-a maga a dalszerzés, az előadás 20, a hangszerelés és utómunka pedig szintén csak maximum 20.
Mit jelent számodra az olasz foci? A szerelmese vagy? (Annak megítélésed szerint szabad lenni?)
Hát ez ugye elég képletes, mert nyilván nem vagy szerelmes belé. Nagyon-nagyon szeretem, de nem szenvedélyem. Az olasz foci és filozófiája az, ahogy ezt a sportot játszani kell és ahogyan gondolkodni kell róla.
Vissza a muzsikához, ami amúgy a kedvenc szavad. Van-e aktuális zenei formációd? Miért nem jazz orchestra?
Alakulóban, és mert a jazz egy olyan műfaj, amihez képzettség kell, különben nevetséges, nekem pedig az nincs.
Mi a véleményed a gitár hangszerről és milyen használatát szereted?
Egy hangszer csak eszköz, attól függ, ki és hogyan játszik rajta. A nagyon erős torzítást, ovirdrive-ot, a nagyon phat hangzásokat, a funk gitárt és úgy általában, a klasszikus rockzene elektromos gitárját nem szeretem, a jazz- és akusztikus gitárt, illetve az elektromos gitár érzékenyebb játékát igen.
Szőke, barna, fekete, vörös vagy más fejtett hajszín?
Elsődlegesen barna, feketésbarna, vagy szőkésbarna, de semmiképp sem festett.
Mit gondolsz a könnyűzenéről (értek ezalatt minden XX. századi műfajt)? Milyen szerepet tölt be az életedben?
Azt, hogy a népszerűségének köszönhetően él máig egy koncepció, miszerint a könnyűzene valamilyen módon mégiscsak kevesebb művészi értékkel bír, mint a komolyzene, ez pedig elszomorító és nyilvánvalóan butaság. A könnyűzenében valóban sokkal könnyebb megtalálni az igénytelent, mivel egyrészt sokkal több van belőle, másrészt mindenhonnan ömlik ránk, de a minőségi könnyűzene nem ér kevesebbet, mint a minőségi komolyzene. Nem általánosságban a zene, hanem külön műfajok, előadók, albumok, dalok jelentenek számomra nagyon sokat. Van, hogy napokig, akár hetekig nem tudok kiverni a fejemből egy számot, és van, hogy tízszer, hússzor meghallgatok egyet ismétlésen, mert annyira megérintett valamilyen szempontból. Persze ez addig van rendben, amíg nem válik a rabjává az ember, amíg nem függ tőle. Ha azt veszem észre, hogy egy-két nap zenehallgatás nélkül szorongást, kényelmetlenséget okoz, az baj.
Beatles vagy Stones? Miért?
Beatles, mert három igazán nagy dalszerző dolgozott egy együttesben, ami egészen egyedülálló, de a legjobb Stones (Let it Bleed) felér a legjobb Beatles-höz (White Album), csak a Stones esetében nagyobb az ingadozás, különösen a '80-as években.
Milyen szövegírói stílust vagy koncepciót kedvelsz?
Nincs előre felállított kritériumrendszerem. A dalszöveg szóljon hozzám úgy, hogy azzal állít valamit. Ez lehet egészen elvont és szimbolikus is, de mondjon valami olyat, amit nem mondana bárki bármikor, bárhol.
Milyen komponista vagy előadói attitűdök és stílusok idegesítenek a könnyűzenében?
Dalszerzésben az, ha valaki látványosan nagyot próbál dobni, illetve ha látványosan megúszásra játszik, ez egy skála két ellentétes vége. Előadói attitűd kapcsán már árnyaltabb a kép, mert más zenéhez és karakterhez más attitűd illik. De ne tegyen úgy egy aranyos, jóindulatú pop-folk előadó, mintha Jagger lenne. Az előadó legyen önazonos, ennek a hiánya pedig sokkal feltűnőbb, mint azt a magukat megjátszók gondolják.
Kik gyakorolták rád a legnagyobb hatást? Kinek a hallatán ugrálnak leginkább az érzelmeid? Kit érzel a leginkább azonosnak magadhoz? (Nem csak zenékre gondolok.)
Zenében Matt Berninger szövegírása és a Dessner-fivérek dalszerzése, Neil Young After the Gold Rush albuma, Norah Jones, Dave Gahan és a Soulsavers közös munkái nagyon megérintenek. Chopin és Liszt zenéje is ilyen, illetve Monet művészete, Leone alkotásai, valamint a Her című kiváló film, amelyet minden alkalommal megkönnyezek.
Mi a kedvenc italod és ételed?
Italban a cseh sörök, a savanyú limonádé és a gin tonic, ételben a tatárbeefsteak mindent visz.
Milyen embernek tartod magad, hogy kísérelnéd meg leírni leírhatatlan személyiséged?
Érzékeny lelkűnek, aki hajlamos mindent túlgondolni és túlaggódni, aki tele van gyengeségekkel, viszont mindenek fölött kereszténynek, aki Isten kegyelméből élhet.
Utolsó kérdésem: hitünk, hétköznapi viselkedésünk, társadalmi helyzetünk, politikai nézeteink, nő-/férfi ideálunk és hasonlók mennyiben tetten érhetők a zenénkben?
Ez sok mindentől függ. Aki kiadott húsz albumot, az akkora felületet nyitott meg magából, hogy a személyének, identitásának szinte minden része hozzáférhetővé vált, de szövegírói stílustól is függ a dolog. Aki tíz albumot megtolt azzal, hogy bulizzunk meg érezzük jól magunkat, vagy azzal hogy kocsik, nők, alkohol (igen, rád nézek, modern country), az nem árul el magáról semmit, maximum azt, hogy tényleg ilyen felszínes. Szóval tetten érhető valami, de az koránt sem mindig az, amiket felsoroltál.
Köszönöm a zinterjút.
Ruzsonyi Geri Mester írásait itt olvashatjátok. Szerzeményeit legközelebb Paulusz Kristóf Mesterrel adott open mic hangversenyén hallhatjátok júni 28-án. Beszélgessetek vele sokat, nagyon érdemes.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.