1969 – a hippikorszak csúcspontja, Woodstock örömünnepének, de egyben a „Fab Four”, vagyis a négy Beatle útjai különválásának éve is.
Az ő utolsó közös munkálkodásukat rögzíti ez a minden „amatőrsége” mellett is – vagy tán épp attól? – elbűvölő dokumentumfilm. Azt a néhány hetet, mely alatt az utolsó két album – az „Abbey Road”, de főképp a már a csapat gyakorlati felbomlása után megjelentetett „Let It Be” – felvételei készültek. Tanúi lehetünk annak, ahogy létrejön egy-egy darab, ahogy azt gyakran úgy játsszák el, hogy igazából még a szöveget sem tudják. Hallhatunk olyan nótát – „Dig It” –, amiből végül mindössze egy rövid részlet került fel a lemezre, s hallhatunk olyat is – „Across the Universe” –, melynek líraiságából Phil Spector utómunkálatainak „köszönhetően” érzelgősség lett.
Bár a mából visszatekintve tudjuk, hogy a Beatles ekkorra már szinte felbomlott, a felszínen még minden rendben lévőnek tűnik: a fiúk teljes egyetértésben zenélnek, időnként bolondoznak, jókat jam-elnek a hamburgi korszakból felidézett rock’n’roll-nótákra, bevonva a billentyűs Billy Prestont is.
A film fináléja pedig egy legenda: az a 1969. január 30-án az Apple Ltd. székházának tetején bejelentés nélkül tartott koncert, melyet a közlekedésrendészet kénytelen volt félbeszakítani, mert az üzleti negyedben futó Saville Road pillanatok alatt bedugult.
Mely – bár ezt akkor még senki nem tudta – a Beatles utolsó nyilvános fellépése volt.
Mely után tehát nem jött más, csak a „Let It Be!”, vagyis – tekintettel arra, hogy az anglikán egyház szertartásai angolul zajlanak: „Ámen!”
Diogenidész
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.