LUCY GYÉMÁNTEGEKBEN SÉTÁL

2019. január 03. 15:56 - SZJ75

Diogenidész elmélkedései a pszichedelikus zenéről - II. rész

Diogenidész folytatja elmélkedését a pszichedelikus zenéről. Az első részt itt olvashatjátok.

whet_elesites2014.jpg

Szita János: Nyomok között (2014)

A zene mint zene

… s akik/amik nélkül meg se szólalhatna

   A pszichedelikus zenét játszó csapatok esetében – az irányzat említett céljából magától értetődőn következő módon – a dalok zeneileg gyakorta jóval összetettebbek, mint a velük egykorú popzenei darabok: nem ritka bennük a hangnem- és ritmusváltás, a modalitás és a kántálásszerűség: a hindu „Hare Krishna” mantra például számtalan változatban hallható, többek között a Fugs előadásában [19], de egy igencsak sajátos értelmezése felbukkan a „Hair”-ben is [20], s ugyanebbe a „mantrázó” kategóriába tartozik a Big Brother & The Holding Company „All Is Loneliness”[21]című darabja is. Közel sem véletlen tehát, hogy a felvételek készítésekor egyre nagyobb lesz a szerepük a zenei rendezőknek, mint a Beatles esetében a zseniális, klasszikus képzettségű George Martinnak, aki például 1967-ben egyrészt az akkoriban magasnak számító, 27 font 10 shillinges gázsival megnyerte a „Penny Lane”[22] röpke trombitaszólójára David Mason zeneakadémiai tanárt, másrészt kikönyörgött a múzeumból egy hangszerritkaságnak számító, tehát féltve őrzött víziorgonát, hogy azzal még „cirkuszosabbá” tehessék a „Being for the Benefit of Mr. Kite”[23]hangzását.

  Gyakoriak a terjedelmes hangszerszólók – melyeknek filozófiáját talán a Cream foglalta össze a legegyértelműbben hitvallásával: „Forget the message, forget the lyrics and just play!”,[24] s melyeknek leghosszabb általam ismert példája a Grateful Dead-től a „Turn On Your Lovelight”[25]ötven perces változata Woodstockból – és a jam session-ök,[26] melyekben az erősen torzított elektromos gitár játssza a vezető szerepet. Ilyen előre be nem harangozott bulit hallhatunk például a The Band 1976-os búcsúkoncertjének végén, ahol A Banda zenészei mellé beszáll gitáron Eric Clapton, Stephen Stills Ronnie Wood és Neil Young, zongorán Dr. John, szájharmonikán Paul Butterfield, basszusgitáron Carl Radle, dobokon pedig Ringo Starr is, ahol tehát mindenféle értelemben egy abszolút supergroup[27] áll össze nagyjából tizenöt percre.[28] De ilyen Jimi Hendrix1968-ban a new yorki The Scene klubban (meg kell vallanom: iszonyatosan rossz hangminőséggel) rögzített, s 1980-ban az igencsak sok mindenről árulkodó „Woke Up This Morning and Found Myself Dead”[29] címmel megjelentetett albuma is, melyen rajta kívül hallható – mások mellett –Johnny Winter gitározása, Buddy Miles dobolása, illetőleg a pocsolyarészeg Jim Morrison, aki szerepének lemezborítón olvasható meghatározása szerint „zörömböl, dünnyög és káromkodik”.

A Cream 1968-ban

  S ha már itt tartunk! A gitárosoknak a pszichedelikus zenében betöltött ennyire középponti szerepe egészen természetesen vezetett el az ún. power trio-formációk létrejöttéhez, melyekben mellettük „csupán” ritmusszekció, azaz basszusgitáros és dobos szerepelt. Ez szinte korlátlan lehetőséget biztosított az egyetlen szólóhangszeren játszónak arra, hogy teljesen „eldobja az agyát” és szinte bármilyen korlátozás nélkül improvizáljon (aminek elengedhetetlen feltétele volt a két zenésztárs nyújtotta bombabiztos, az övével összevethető zenei képességeket feltételező ritmusalap, persze!). A felállás a Cream és a Jimi Hendrix Experience révén azonnal el is jutott önnön – azóta is szinte felülmúlhatatlan – csúcsára, bár a pszichedelikus gyökereihez mindvégig hű Led Zeppelin hangzását stb. tekintve ugyanide sorolandó azzal a különbséggel, hogy esetükben a vokalista külön csatlakozott hangszeres társaihoz. (Ami tökéletesen jogos és érthető döntés volt a részükről, hisz hol is találhattak volna olyan frontembert, aki képes olyan elképesztő színvonalon és fantáziával gitározni, mint Jimmy Page, olyan mennydörgő lebegéssel basszusozni, mint John Paul Jones, netán olyan frenetikus ötletességgel, ugyanakkor egy óramű pontosságával dobolni, mint John Bonham, s mindeközben olyan egyszerűen ijesztő hangterjedelemben, olyan karizmatikus előadói készséggel és akkora zenei intelligenciával énekelni, mint ahogy ezt Robert Plant tette?)

Kütyük és ketyerék

  Az ugyancsak logikusan következik az irányzat említett vonásaiból, hogy előadói igen sokszor használtak számaikhoz új, stúdióban használatos hangfelvételi technikákat, illetőleg a hangzást élőben is lényegesen megváltoztató, gazdagabbá és összetettebbé tételét lehetővé tévő, ugyancsak ekkortájt kifejlesztett kütyüket egyaránt. A gitároknál gyakori a feedback-hangzás[30], a magyarul „hápogtató” néven emlegetett, a gitárt mintegy az emberi hang imitálására képessé tevő wah wah-, illetve a különálló hangok „egybemosására” szolgáló fuzzbox-pedál használata (ezeknek máig szinte felülmúlhatatlan mestere Jimi Hendrix volt).

  Jelentős szerepet játszanak ebben zenében a billentyűs hangszerek, a hatvanas években elsősorban az elektromos orgonák, a harpsichordok, illetőleg a Mellotron, (egy korai, hangszalag által vezérelt „sampler”). Ennek a fejlődésnek az egyik eredménye, hogy például a Doors kiválóan elvan basszista nélkül, mivel – természetesen kizárólag az ő zenészi képességeiből következően – Ray Manzareknek ez által adatik meg a lehetőség arra, hogy Hammondján elbűvölő vagy épp félelmetes orgonafutamokat játsszon, miközben bal kezével egy másik billentyűzeten bűvészkedve biztosítsa a számhoz a tökéletes basszusalapot is. De ugyanekkor bukkannak fel az első szintetizátorok és a theremin, egy akár hangszernek is nevezhető, fizikai érintést sem igénylő hangkeltő ketyere, melynek legismertebb alkalmazása a Led Zeppelin „Whole Lotta Love”[31] című számában hallható.

7730b6a0-c99a-4d5a-a893-3a0e3ad1e2b6.jpg

Hammond orgona 

b448b223af105528fac4d2d03b9798d3.jpg

 Ray Manzarek  és a Hammond orgona

   S az új hangszerek azonnal óriási hatást gyakoroltak a zene alakulására. George Harrison például már 1969-ben elkészíti azt a „Electronic Sound”[32] című albumát, amit bizonyára elfogadott volna magáénak a későbbi avant-garde electronica valamelyik kiemelkedő egyénisége, mondjuk: Klaus Schulze vagy Brian Eno is. De ez a hangszerek terén tapasztalható fejlődés hozta magával azt is, hogy az 1970-1972 között még elektromos orgonát, gitárt, basszusgitárt, dobot, hegedűt és fuvolát megszólaltató, a pszichedelia talán legelvontabb ágához tartozó Kraftwerk a hetvenes évek második felében – az én olvasatomban egyértelműen a hippik varázsos Szeretetálmából való keserű ébredést, az érzelmek ezzel szükségszerűen együtt járó kiüresedését, s az általános elidegenedést, magányt és elgépiesedést mutatva meg – már pusztán szintetizátorok megszólaltatásával viszi lemezre/koncertpódiumra az embergép[33] computervilágát.[34]

kraftwerk-.jpg

A Kraftwerk 1970-ben   

  Ezeket a színpadon használatos technikai újdonságokat egészítik ki a stúdiófelvételeknél különféle bonyolult hanghatások, például a visszafelé lejátszott hangszalagok (backward tapes), a pásztázás (panning), a hangfrekvencia modulálása a fázisok elcsúsztatásával (phasing), a visszacsatolásos ismétlés (delay loops) és az igen erős visszhangosítás (aminek következtében még vidáman zeng a muzsikus által lejátszott legelső hang is, mikor ő már a hatodiknál-hetediknél tart, így kialakul valamiféle elbűvölő „káosz”).

 Ebből viszont természetesen következik, hogy a pszichedelikus zenék esetében rendkívülivé lesz a hangmérnökök szerepe, nyugodtan mondhatni: alkotói részvétele a számok végső összehozásában. Mert elképzelhető volna-e például a Beatles oly sok mindenkire – a Rolling Stones és a Doorsegy-egy albumára[35] például önmaguk által is beismerten – inspiráló hatással lévő pszichedelikus remekműve, az 1967-es „Sergeant Pepper's Lonely Hearts Club Band”[36] Geoff Emerick „művésztársként” való közreműködése nélkül. Vagy itt van Eddie Kramer, aki segítségére volt Jimi Hendrixnek többek között az „Electric Ladyland”[37] hangmágiái, például az albumot nyitó „And the Gods Made Love”[38] valósággá álmodásában, de a film egy mondatából[39] tudhatóan ott volt Woodstock „hangadói” között is, 1976-ban pedig létrehozta a Led Zeppelin tokkal-vonóval pszichedelikus koncertfilmje/albuma, a „The Song Remains the Same”[40] egyszerre agyat repesztő és lelket simogató, bődületes soundwall-ját.

   Persze, ennek alapján mondhatják többen is, hogy az irányzat semmivel sem több mint az újfajta kütyük és ketyerék minél teljesebb kihasználására tett kísérlet, ami ezért nem is tekinthető valódi értékteremtőnek. Ez a fajta kekeckedés azonban – vélhetőleg tudatosan – figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a kiemelkedő művészek mindig is igényelték, hogy a kor legmagasabb technikai színvonalán álló „munkaeszközeik” legyenek, s hogy szabadon kísérletezhessenek azokkal. Ezt igazolandó egyetlen példát hadd említsek a zenetörténet gigászai közül: az eredetileg elé vitt hangszerrel elégedetlen Bach olyan követelményeket támasztott az azt készítő Gottfried Silbermannal szemben, hogy azok teljesítése egy új hangszer, a mai értelemben vett zongora megalkotásához vezetett. (Valami ehhez egészen hasonló zajlott le egyébiránt 1965-1969 között, amikor is az amerikai Robert Moog több kitűnő populáris zenésszel – köztük Keith Emersonnal és Rick Wakeman-nel – szorosan együttműködve, jórészt az ő igényeiknek megfelelően alkotta meg az első hordozható poliphón szintetizátorokat.) A legkorszerűbb eszközökkel folytatott kísérletezés tehát mindig is része volt a valódi értéket teremtő alkotók tevékenységének.

folyt.köv. 

Szerző: Diogenidész                                                                                                  

 

moog01bobmoog-69r5vccjwck5yatfcsi17jd2xnwnqtos.jpg

Robert Moog 

moog_minimoog_model_d_01.png

 A Moog szintetizátor 1969-ből

 

[19] In Tenderness Junction LP. Megjelenés éve: 1968. Kiadta: Reprise.

[20] A Be-In részeként. Szerzők: Ragni-Rado-McDermot. Első megjelenés: LP, 1967. Kiadta: RCA.

[21] Minden csak magány. Szerző: Louis Hardin. Első megjelenés: Big Brother & The Holding Company Featuring Janis Joplin LP, 1967. Kiadta: Mainstream Records.

[22] Fillér ucca. Szerzők: Lennon-McCartney. Első megjelenés: kislemez, 1967. Kiadta: Parlophone.

[23] Kite úr jóvoltából. Szerzők: Lennon-McCartney. Első megjelenés: Sergeant Pepper's Lonely Hearts Club Band LP, 1967. Kiadta: Parlophone.

[24] Feledd a tartalmat! Feledd a szöveget! Játssz!

[25] Gyújtsd fel szerelemfényed! Szerzők: Deadric Malone-Joseph Scott. Első megjelenés: Live/Dead LP, 1969. Kiadta: Warner Bros. A hivatkozott koncertváltozat a Woodstock Project által 2008-ban közreadott, 19 CD-t tartalmazó Complete Edition Version 3. nyolcadik lemezén hallható.

[26] Örömzenélés, azaz olyan esemény, amikor a sokszor különböző csapatokból érkezett zenészek különösebb előkészület, közös próbák és előre meghatározott hangszerelés nélkül rögtönöznek

[27] Szupercsapat, vagyis olyan együttes melynek tagjai már annak megalakulása előtt – más formációk zenészeiként – nevet szereztek maguknak. Ilyen például a Cream, a Blind Faith és a Crosby, Stills, Nash & Young, illetve Magyarországon a Locomotiv GT, a Taurus EX-T 25-75-82 és a Fonográf.

[28] Első megjelenés: The Last Waltz (Box Set), 2002. Kiadta: Rhino. A második rész filmfelvétele a Youtube-on: http://www.youtube.com/watch?v=18mGF4xZx_Y.

[29] Reggel felébredve holtan találtam magam. Kiadta: Red Lightnin'.

[30] Visszacsatolás, ahol a később lejátszott hang módosítja az azt megelőzőt.

[31] Őrült nagy szerelem. Szerzők: Bonham-Dixon-Jones-Page-Plant. Első megjelenés: Led Zeppelin II LP. Kiadta: Atlantic.

[32] Elektromos hang. Kiadta: Parlophone/EMI.

[33] The Man-Machine LP, 1978. Kiadta: Capitol.

[34] Computer-World LP, 1981. Kiadta: EMI.

[35] Ez a két album a „Their Satanic Majesties Request” (Ő Sátáni Felségeik parancsára, 1967, kiadta: Decca), illetve a „The Soft Parade” (A lágy menet, 1969, kiadta: Elektra).

[36] Bors káplár a Magányos Szívekkel LP. Kiadta: Parlophone.

[37] Villanyos Hölgyfölde LP, 1968. Kiadta: MCA/Universal.

[38]  Kettős jelentésű cím: „Az istenek megalkották a Szerelmet” vagy „Az istenek szeretkeztek”. Szerző: Hendrix.

[39] Richard Boch, gyere vissza Eddie Kramerhez, a hangosító pulthoz!

[40] A dal marad ugyanaz. Rendezők: Peter Clifton és Joe Massot. Operatőr: Ernest Day. Gyártó: Warner Bros.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylemez.blog.hu/api/trackback/id/tr3614527626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.