Ötven éves relikviák - 1968 lemezei 3.

2018. július 29. 19:46 - Buri Don Marcello

Folytatjuk az 1968-as lemezeket feltáró cikksorozatunkat. A korábbi részek itt és itt olvashatók. Ma a soul, a pszichedelikus rock, a folk rock, a progresszív rok és a barokkpop területére kalandozunk. Terítékre kerül Aretha Franklin, a Jethro Tull, a Move, a July és James Carr.

page_3.jpg

Aretha Franklin: Lady Soul

1968 erős év volt Aretha Franklinnek, két lemezt is megjelentetett a soul-királynő. Elsőként a Lady Soul került piacra. Bár már a hatvanas évek elejétől adta ki albumait, sikeres, befutott énekesnővé 1967 tájára vált. Az I Never Loved a Man the Way I Love You áttörését követően a Lady Soul rögtön sikerlemez lett. Franklin egyik legdinamikusabb anyagáról beszélünk, énekhangja csúcsán állt. A déli soul és a soul-blues keveredik, sorjáznak a slágerek, nagyon nehéz egy-egy dalt kiemelni, rendkívül kiegyensúlyozott az egész LP. A pár perces dalok egy EP-hosszúságú lemezzé egyesülnek. A műfaj valaha volt egyik legjobb munkája.
A legjobb dalok: (You Make Me Feel) a Natural Woman; People Get Ready.

A teljes lemez itt hallható.

 

Aretha Franklin: Aretha Now

Ha a Lady Soul a soul egyik valaha volt legjobb albuma, az Aretha Now-nak is ott a helye az élmezőnyben. Utóbbi érzelmesebb, néhol melankolikusabb lemez. A blues kevesebb teret kap, több jut a gospelnek és a vokáloknak. És ezen a korongon szerepel az I Say A Little Prayer.
A legjobb dalok: I Say A Little Prayer; Night Time Is The Right Time.

A teljes lemez itt hallható.

 

July: July

Ennek az albumnak minden másodperce kibaszott arany. Méltatlanul elfeledett alkotás (a korabeli eladási listákon bukott) a tiszavirág életű brit pszichedelikus-space rock bandától. A July a tragikus sorsú zsenik sorát gyarapítja, feloszlása után fedezték fel, csak mára válhatott legendává. A cikksorozatban is rengeteg '68-as pszichedelikus bandával foglalkozunk, amik a futottak még kategóriában tevékenykedtek. Kevés van azonban, amelyet - hallgatva - akár mainak is gondolhatnánk. A July ilyen. Sok menő mai pszichedelikus együttes irigyelné meg a July lemezét. Pink Floydosan nagyon más fajta zenét játszottak, mint a többi korabeli zenekar. Kár, hogy nem volt alkalmuk kiérlelni zenéjüket. A dalszerzést és a keverést külön ki kell emelnünk. Sajnos a bandáról alig tudni valamit, egyedül az énekes-dalszerző Tom Newman futott be sikeres produceri karriert (igaz, a zenekar 2009 óta rendre újra összeáll és 2013-ban új albumot is kiadtak). Kárpótlásul álljon itt, aranyba vésve, a tagok neve:

Tony Duhig (gitár), Jon Field (fuvola), Nick Robbins (billentyűk), Tom Newman (ének), Chris Jakcson (dob, billentyűk), Alan James (basszusgitár), Peter Cook (ének, gitár).

A legjobb dalok: My ClownDandelion Seeds; The Way.

 

Jethro Tull: This Was

1967-68 azért is fontos, mert az első brit invázió második hullámának számos nagyágyúja is ekkortájt kezdte ténykedését (pl. Pink Floyd; Led Zeppelin; Deep Purple; Black Sabbath; Yes), így a Jethro Tull is. Ian Andersonék egyébként a lemez felvételét követően, Abrahams távozása után Tony Iommival kísérleteztek. A két dudás azonban nem fért meg egy bandában, így Iommi visszatért Ozzyékhoz, a helyére pedig Martin Barre került. De vissza a debütalbumhoz. A kritikusok nem teljes elégedettséggel, de alapvetően pozitívan fogadták az extra alacsony költségekkel rögzített lemezt. Többen kiemelték, hogy itt a jazz és a rock ötvözéséről van szó (pl. Serenade to a Cuckoo; Dharma For One). A This Was valóban az egyik első progrock album, Anderson jellegzetes fuvolás játéka, valamint a későbbi jethrós-folkos elemek is megjelennek rajta, jóllehet ez az LP még alapvetően egy szupertehetséges, de félprofi blues-banda benyomását kelti (ld. Some Day The Sun Won't Shine For YouIt's Breaking Me Up). A This Was a JT legbluesosabb lemeze, amiben nagy szerepe lehet az első gitáros Mick Abrahams-nek is. A korong jelentőségét mutatja az is, hogy a woodstocki fesztiválról készült filmben is felcsendül néhány Jethro dallam.
A legjobb dalok: My Sunday FeelingBeggar's Farm; Move On Alone.

A teljes lemez itt hallható.

 

The Move: Move

Az angol együttes debütáló lemeze is 1968-ban jelent meg. Bár a banda később a progrock felé fordult, itt még egy vokálozós beat-formációról beszélünk, aminek a hangvilága leginkább a magyar Metrora emlékeztet. Az angol listákon a 15. helyig jutott, a Flowers in the Rain pedig sláger lett. Utóbbiban egyébként egyébként ritka korai progresszív fúvós szólamokat hallunk, amik Tony Visconti producer javaslatára kerültek lemezre. Az első oldalon erős témák, színes dallamok zúgnak fel, némi pszichedelikával fűszerezve. A B-oldalra viszont egyre inkább kísérleti zene felé fordulnak a srácok. A Zing! Went The Strings of My Heart egy ötvenes évek végét idéző romantikus pop-kórusmű progresszív átirata, a The Girl Outside és a Mist on a Monday Morning barokkpop, a Fire Brigade pszichedelikus rock dal. Néhány számban torzított vagy egészen kemény gitár sound búg a háttérben. A Move a kísérletező pszichedelika és klasszikus beat-dalok kedvelőinek kötelező darab.
A legjobb dalok: (Here We Go Round) The Lemon Tree; Flowers in the Rain.

A teljes lemez itt hallható.

 

James Carr: A Man Needs A Woman

Soullal kezdtük, zárjuk hát soullal a cikket. Aretha Franklinhez hasonlóan Carr is a memphis-i soul képviselője. Erős hangja búsabb és rekedtesebb, mint Louis Armstrongé vagy BB Kingé, inkább Joe Cockeréhez hasonlít. Steve Huey az egyik legjobb orgánumnak nevezte a 2001-ben elhunyt énekest. Két hatvanas évekbeli klasszikusa  közül az első (You Got My Mind Messed Up) nagyobbat szólt, valamennyi legjobb soul lemezt trágyaló listán szerepel. Az A Man Needs A Woman talán kicsit elvontabb, mégis nagyszerű. A lemez egy hol magányos és bánatos, hol szerelemre vágyó vagy azt élvező férfi élményeit, gondolatait szedi össze. A romantika, a csalódás, a vágyódás, a plátói szerelem, az izgatottság és hasonló érzések lengik át a dalokat, amint az a szövegekből is kitűnik. Néhány kivétellel lassú tempójú vagy fokozatosan gyorsuló számok szerepelnek az albumon. A címadó és a záróslágeren kívül külön említendő a I'm A Fool For You is. Különlegességét adja, hogy Carr tőle szokatlan módon nem egyedül énekel, Betty Harris-szel varázsolja el a műfaj kedvelőit. Aki szeret mély, érzelmes soul-dalokat hallgatni, kevés vokállal („pure soul”), rekedtes hangú énekeslegendáktól, semmiképp se hagyja ki.

 A legjobb dalok: A Man Needs A Woman; I'm A Fool For You; You Got My Mind Messed Up.

 A teljes lemez itt hallható.

 

Az első részben a Pink Floyd, Szabó Gábor, a Traffic, az Omega és Laura Nyro,
a második részben a Zombies, Nico, Buddy Guy, a Moon és Terry Riley albumairól olvashattok.
A teljes cikkorozat itt követhető.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylemez.blog.hu/api/trackback/id/tr1814146531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.