Valódi feltámadás, az ember Davis Jones számára
Teológiai szemmel David Bowie: Lazarus (2016) videoklipje

  

A videoklip megjelenése: 2016. január 7.
A művész halála: 2016. január 10.

A 2016. január 10-én meghalt David Bowie a kortárs populáris kultúrának egyik legsokoldalúbb művésze. Utolsó megjelent dalában és videoklipjében megrendítő módon idézte fel a bibliai Lázár alakját.

Lázár: héber eredetű férfikeresztnév. Az El(e)azár név görög rövidüléséből, illetve ennek a latin Lazarus formájából származik, jelentése: Isten segített. A Bibliában, az Újtestamentumban a Lázár név Lukács és János evangéliumában szerepel. Lukács evangéliumában Jézus mint beteg koldust említi a példázatában. János evangéliumában Jézus barátjaként jelenik meg, akit Jézus feltámasztott a halálból 

„Ez most nyilvánvalóvá lett a mi Üdvözítőnk, Krisztus Jézus megjelenése által, aki megtörte a halál erejét, és az evangélium által világosságra hozta az elmúlhatatlan életet.”(2Tim 1,10)

 

„Márta, az elhunyt testvére így szólt hozzá: Uram, már szaga van, hiszen negyednapos. 40Jézus azonban ezt mondta neki: Nem mondtam-e neked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”(Jn 11,40)

    János evangéliuma szerint Lázár feltámasztása Jézus egyik legkiemelkedőbb csodája, jel volt, ténylegesen isteni cselekedet. Ez a csoda élete végső, lezáró cselekedete, amit közvetlenül halála előtt tett. Nyíltan megmutatkozik Isten keze. A mi jövőbeni feltámadásunk elő képmása.[1] Jézus visszahozta az életbe négy napja halott barátját, bizonyítva ezzel, hogy az ő hatalma felülmúlja az emberiség legnagyobb és legkönyörtelenebb ellenségének, a halálnak az erejét.

   A Golgota eseményéhez közeledve a tanítványoknak szükségük volt Jézus Messiás-i mivoltával kapcsolatosan egy olyan rendkívüli megerősítésre, mint ami Lázár feltámasztásakor történt. Az Atya hatalmat adott a Fiúnak élet és halál felett. Ebben a bibliai történetben a legfontosabb üzenet az emberek megmentése, s nem a megsemmisítése.

     Jézus maga az élet: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre" – mondja Jézus Mártának, Lázár nővérének.

    A zenét kísérő klip kezdőképeként egy félig nyitott antik szekrényt láthatunk, ahonnan egy fura alak (halál) leskelődik a kórházi ágyon fekvő, bekötött szemű Bowie, a szenvedő ember után. A következő jelenetben a szekrényből előjön a halál, aki most a beteg ágya alatt görcsösen mozog és megérinteni próbálja a haldoklót, kezei felfelé csúcsnak az ágyneműn a fekvő irányába. A dekadens hangulatot hideg, zöldes, sötét, alulexponált képek fokozzák. A dal nyitósora (Nézz fel ide, a Mennyben vagyok) azonnal sejteti, hogy haldoklásnak és a halálnak leszünk tanúi. A második sor (Sebeimet nem láthatod) egyértelmű utalás Bowie betegségére, amelyről a világ a Lazarus megjelenése után három nappal, január 10-én, az énekes-dalszerző halálakor szerzett tudomást.[2]

     James Martin: „A sebhelyeinket, azt gondolom, látni fogják a mennyben – Isten is. Mert semmi nem vész el Isten előtt. Örömmel fogad minket, a sebhelyeinkkel és mindennel együtt. Emlékezzetek vissza, amikor Jézus feltámadása után megjelent a tanítványoknak, megmutatta nekik sebeit, sebhelyeit. A Feltámadott magán és magában hordja emberségének látható és láthatatlan tapasztalatait.”

   Az ágyon fekvő Bowie arcát fásli takarja, szemei helyén két gombbal, ami a klip egyik legfontosabb motívuma (a zsidók a halottakat fehér lepelbe burkolták, kezénél és a lábánál összekötötték). A gombokon keresztül nem lát semmit, csak is a Jézusban bízhat, hogy szabaddá lesz a bűntől, a haláltól.

david-bowie-lazarus-vid-bed-2016-billboard-650.jpg
Még nem látok

  A Krisztussal való közösség megszabadít a haláltól. Túllátunk a halálon.[3] A gyolcsba bugyolált Lázár pólyája jelentheti, hogy viselője nem akar szembenézni az elkerülhetetlennel, továbbá korlátozottságot és kiszolgáltatottságot sugall. A korlátozottság benyomását erősíti a kétoldalt, az ágy alatt rögzített szűk takaró is Bowie testén, amely megakadályozza felemelkedését. A videó szokatlan, szabályos négyzetű képaránya - hagyományosabb, nyitottabb a ma már általánosan használt 16:9 képaránnyal szemben - korlátokat állít. Azt sugallja, hogy a szereplő már nem rendelkezik széles távlatokkal. A földi élet növekvő „kerítései” a haldokló testben egyre elviselhetetlenebbek. El kell fogadni az élet korlátozottságát, befejezettségét; ez a vég rendeltetett az ember számára. A kórházi ágyon magányosan vergődő alak valójában David Jones (ez Bowie születési neve), egy halandó ember, a szekrényből fekete-ezüst csíkos ruhában előlépő, megszállottan alkotó alteregó pedig David Bowie, a művész, kinek rengeteg maszkja volt hosszú pályafutása során. A következő versszakban énekel a múltjának egy szeletéből: Mikor New York-ba érkeztem, Úgy éltem mit egy király, majd összes pénzemet elköltöttem. Fiatalon, a sikerek csúcsán mindent megtehetett, önmagát királyként jellemzi, saját magát, alkotásait bálványozza. Belecsavarodott önmagába, mint általában a popkultúra sztrájai ebben az időszakban, ekkor még (70-80-as évek)  nagy hatása volt a fiatalokra a rockzenének és ezt a zenészek nagyon jól tudták. Az első parancsolatnak ezek a sorok teljes mértékben ellentmondnak. Minden pénzét felélte, mi másra, mint drogokra; két úrnak sohasem nem lehet szolgálni.

bowie_03_losangeles_1976.jpg
Két úrnak nem lehet szolgálni

  Utólagos lelkiismeretet gyakorol, tudja, hogy nem Istennek tetsző életet élt ebben az időszakban, ráadásul a drogok rabjává lett, abban kereste függetlenségét; a viszonyok és függőségek láncolata nélküli valamire való szabadságot. Folytatja szöveget: Míg a fenekedre rátaláltam vagy megtaláltalak téged.[4] Ez a sor, mint használati cikként, „seggdarabként” néz embertársára.  A 7. parancsolat: ne paráználkodj! - a következő, melyet Bowie múltjában megtalálunk ebben a időszakban. Az embereket csak, mint húsdarab úgy használata el a csúcson, mert megtehette, nem tartotta vissza semmi. A kábítószerek felszabadították, megszabadult önmagától is, teljesen parttalanná vált a számára a létezés. A drog és a művészet volt a meghatározó, minden embert, aki a közelében volt saját művészi ambícióinak vetett alá.

pusztítja a paráznaság az emberben az isten képet: a szabadságot, mert rabjává teszi és elvonja Krisztustól. A paráznaság másik megdöbbentő jele és következménye, hogy még több bűnt termel.” (Ravasz László)

 

   A bűnöktől kér szabadulást, a múltban megtett hibákért, a halál közelében Istentől várja a feloldozást. Mindenképpen szabad lesz, a földi élet láncait leveti és egy másik világba kerül át.

  „Így vagy úgy szabad leszek, mint az a kék madár”(Bowie)

   Még a halál előtti utolsó pillanatokban is alkotni akar a fekete-ezüstös művész figura, meg akarja menteni magát az utókor számára.

bowie-lazarus-2-678x381.jpg
A művet nem lehet befejezni

   Lehetetlenre vállalkozik, ezt a furcsán grimaszoló arc is jól mutatja, ezúttal nem segít a művészet, az alkotás. Egy füzetbe írni kezd, de nem tudja befejezni a művét, a háttérben az asztalán egy koponya van; a sors elkerülhetetlen, a művészből is a csontjai fognak megmaradni. Nincs tovább; az alkotónak el kell tűnnie, lassan kezd idegesen visszatáncolni, csak David Jones maradhat a könyörgő beteg. A halál árnyékában minden földi kelléket lerázunk magunkról, nincs már szükségünk mobiltelefonra, sikerre, pénzre, szexre, hatalomra, hazugságokra, vágyakra, mert semmi sem számít, csak a szeretet. Végtelenül egyedül van az ember Isten nélkül és ezt a legnehezebb halálközeli pillanatokban éli át a legjobban. A fájdalomban senki nem tud osztozni vele, hatalmas a távolság személy és személy között. Ez az én történetem, ezt nem lehet ellopni - énekli a dalban. Ironikus ez a sor, mivel egy haldoklótól a haldoklás nem akarja senki elvenni, ezt tényleg csak az ő története, de mindenkire vár egy ilyen történet. 

david-bowie-lazarus.jpg
Közel a szabadulás

   Széttárja kezét a kórházi ágyon. A halál árnyékában hit által megnyílhat szemünk és ez igazi látáshoz vezethet, szabadokká válhatunk Jézusban. Így az ismeretlent jobban be tudjuk fogadni.

„És íme, odavittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: Bízzál, fiam, megbocsáttatnak a te bűneid.”(Mt 9,2)

     

     A szemfedő nélküli alteregó visszakényszerül – úgy tűnik, akarata ellenére – a szekrénybe, míg a szemfedős David Jones továbbra is szabadságért könyörög az ágyon.

„Ahol Isten szeretete jelen van, ott közel a szabadulás is” (Kálvin).

 

    A halandó vak marad, míg az alkotó visszahátrál oda, ahonnan érkezett. A sarokban megbúvó szekrénynek jelentése van, nem csupán kiereszti és visszafogadja az alkotó Bowie-t, hanem kapu, amely egy másik világba vezet. Ebben az új világban kell Isten keze, mert különben a sötétség vár reánk, fény nélkül maradunk, eltévedünk örökkön-örökké. A dal soraiból árad a bizonytalanság és a félelem az ismeretlentől. A címszereplő Lazarus megnyugtatást és helyeslést vár arra vonatkozólag, hogy a halállal valóban olyan szabad lesz-e, mint a kék madár. (Tudod, szabad leszek, mint az a Kék madár.)

   David Jones olyan Lázár volt, akit alkotásai életben tartanak, életműve időről időre feltámaszt, de aki arra a valódi feltámadásra vágyakozik, amelyet Krisztus ígért. Ehhez pedig csak egy dologra van szüksége, hogy higgyen Krisztusban, aki harmadnapon feltámadt és legyőzte a halált.

2fe0813700000578-3393599-image-a-17_1452505583206.jpgA halállal nincs vége mindennek...

 

„Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít. 15Mert minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére.”(2Kor 4,14) 

 

 

 

[1] KÁLVIN, J., János evangéliuma magyarázata, Budapest, 2011.

[2] A klip forgatása közben derült ki, hogy a betegsége gyógyíthatatlan.

[3] Cseri Kálmán: A keresztyén szabadság (pasaréti prédikációk) 2002.

[4] Ass / Segg: afro-amerikai szlengben a személy jelölésére használják, degradáló kifejezés, de nem feltétlenül szexuális tartalmú pl: get your ass here, told ide a segged vagy inkább gyere ülj ide.

     Farkas Kyra: Bowie mint Betániai Lázár (2016) írásából használtam fel gondolatokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylemez.blog.hu/api/trackback/id/tr3513521209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Nagylemez

Vigyázat! Ez itt a Nagylemez Blog, kedvenc zenéid gyűjtőhelye. Pop, csajok, satöbbi... Csajok.

Friss topikok

Címkék

(Here We Go Round) The Lemon Tree (1) (You Make Me Feel) a Natural Woman (1) /mu./ (1) /mu/ (1) 102 gól (1) 10 év (1) 1945 (1) 1959 (1) 1960 (1) 1961 (1) 1968 (8) 1969 (5) 1970 (6) 1971 (2) 1972 (1) 1973 (2) 1976 (1) 1977 (2) 1978 (4) 1978-2018 (1) 1979 (3) 1980 (2) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (6) 1984 (3) 1984-1986 (1) 1985 (1) 1986 (3) 1986 világbajnokság (1) 1987 (3) 1988 (1) 1989 (1) 1990 (1) 1992 (1) 1993 (2) 1995 (1) 1997 (2) 1998 (1) 19th Nervous Breakdown (1) 2000 Light Years From Home (1) 2000 után (26) 2001 (1) 2004 (1) 2005 (1) 2007 (2) 2008 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2016 (1) 2017 (5) 2018 (6) 2019 (5) 24K Magic (1) 25 (1) 30év (1) 36 év (1) 40 (1) 40év (2) 4chan (1) 4 Non Blondes (1) 50s (1) 50 Words For Snow (1) 60 (1) 60-as évek (2) 69 (1) 80-as évek (5) 80s (2) 90-es (1) 90s (2) a-ha (1) A-ha (1) A-Punk (1) A. E. Bizottság (1) a38 (1) ABBA (1) Abbey Road (1) ac/dc (1) Across the Universe (1) Acthung baby (1) Adam Clayton (1) Ad Sheeran (1) Aerial (1) Agnes Obel (1) Agnetha Fältskog (1) Ágy asztal TV (1) Alannah Myles (1) Alan Parsons (1) Alan Wilder (1) Albert Collins (2) album (15) albumai (3) albumborító (1) albumok (1) Alessia Cara (1) Algiers (1) alkotás (1) All Star (1) All You Need Is Love (1) Almássy tér (1) Alphaville (1) Alsóörs (1) Alt-J (1) alternatív (3) alternative (1) alternative rock (5) alternatív metál (1) alternatív rock (5) Al Di Meola (1) al di meola (1) ambient (1) American Dream (3) amerikai (1) amerikai újhullám (1) Amon Düül (1) Amused to Death (1) analóg (1) Andrew Fletcher (1) Andrew Hale (1) André Previn (1) andy anderson (1) Andy Warhol (2) angol (1) animáció (1) Animals (1) animals (1) Anna Calvi (3) Anna von Hausswolff (1) Anne Frank (1) Anni-Frid Lyngstad (1) Annie Lennox (1) Ann Wilson (1) antonioni (1) Anton Corbijn (2) Apple Ltd (1) Aqua (1) Arcade Fire (1) arculat (1) Arena (1) Aretha Franklin (1) Aretha Now (1) Are You Shakin (1) Argentína (1) Army Dreamers (2) art (7) artreaktor (18) artrektor (1) Art Blakey (1) art pop (4) art punk (1) art rock (11) As High As You Can Go (1) As You Were (1) automatic for the people (1) Aviary (1) Az utolsó valcer (1) A dal ugyanaz marad (1) A Deeper Understanding (1) A lány akit szerettem (1) A létezés bizonyítékai. (1) A magyar labdarúgás változásai (1) A Man And The Blues (1) A Man Needs A Woman (1) A második félidőben ötöt rúgtok (1) a mozi eltűnése (1) a munka ünnepe (1) A nap dala (15) a nap dala (1) A Person Isnt Safe Anywhere (1) A Rainbow In Curved Air (1) A Saucerful Of Secrets (1) Babooshka (2) Baby in Blue Jeans (1) Baccara (1) Backstreet Boys (1) bakelit (1) Balaton (2) Balatonfüred (1) Bálint László (1) ballad (1) Balland of a Thin Man (1) Balogh Dániel (2) banda (1) Barbie Girl (1) barokkpop (4) barokkrock (1) baroquepop (1) baroquerock (1) Baróti Lajos (1) basszugitár (1) basszus (1) Bat For Lashes (1) BB King (2) beat (4) beat-korszak (2) beatles (1) Beatles (6) Beatrice (2) bebop (1) Beck (2) Bee Gees (1) Beggars Farm (1) Belle of the West (2) Benkő László (1) Benny Andersson (1) Berlin (2) berlini fal (1) beszélgetés (2) Beszélgetés egy érdekes emberrel (1) Betty Harris (1) Be the Cowboy (1) Big Thing (1) Bikini (1) Billy Cobham (1) Billy Corgan (1) Billy Preston (1) Bill Ward (2) Bill Wyman (1) Birgmingham (1) Birmingham (1) Björk (1) Björn Ulvaeus (1) Black Celebration (1) Black Sabbath (4) Black Velvet (1) Black Winds Howlin (1) Bleed Like Me (1) Blog (2) blog (4) Blondie (3) Blue (2) blues (16) blues-rock (2) Blur (1) Bobbie Gentry (1) Bobby Byrne (1) Bobby Timmons (1) Bob Dylan (3) Bob Ezrin (1) bob mould (1) Bodonyi (1) boldog szülinapot (2) Boney M (1) Bonnie Tyler (1) Bono (1) Bono Vox (1) Borsfölde (1) Boy (1) Bozo (1) Boz Scaggs (1) Brainbox (1) Bravo (1) Breathing (2) Brenda Lee (1) brian eno (1) Brian Jones (1) brit (2) Britney Spears (1) britpop (2) brit invázió (2) Bródy (1) Brooklyn (1) Brotherhood Of Man (1) Brother Lous Love Colony (1) Bruce Springsteen (1) Bruno Mars (1) búcsúturné (1) Budapest (3) Buddy Guy (1) Buddy Joe (1) Bulgária (2) Bull (1) Buri (17) Bush (1) Butchers Tale (1) Butch Vig (1) Camélia Jordana (1) Campus (1) Canned Heat (1) Canterburyi Szcéna (1) Cape Cod Kwassa Kwassa (1) Captain Jack (1) Carole King (1) Carry Fire (1) Cassie Taylor (1) Cass Elliot (1) Ca Ira (1) Céline Dion (1) chaka chaka (1) Chameleons (1) Charles Bradley (1) Charlie Watts (1) Charlotte Gainsbourg (1) Chelsea Wolfe (3) Cher (2) Chic (1) Chicago (1) Chicago Blues (1) Chick Corea (1) Childish Gambino (1) Chills & Fever (3) Chills and Fever (1) Chopin (1) Chop Suey (1) Chris Bilheimer (1) Chris Dreja (1) Chris White (1) classic (2) classic rock (1) clip (1) Cloudbusting (2) Coco Jambo (1) Colin Blunstone (1) collage rock (1) Columbia (1) Commodores (1) Common as Light and Love Red Valleys of Blood (1) concept album (1) Concerto Records (1) Condemnation (1) Cooked Rain (1) cool-jazz-pop (1) Coolio (1) country (2) Courtney Barnett (1) Courtney Love (1) Cousins (1) Coverdale Page (1) Crazy Train (1) Cream (1) cream (1) Creedence Clearwater Revival (1) crime (1) Crooked Rain (1) Cserháti Zsuzsa (1) CSNY (1) D.A.F. (1) dal (3) Daliás idők 1993 (1) DAMN. (2) dance punk (1) dance rock (1) Dandelion Seeds (1) dandy (1) Danelectro (1) Danielle Nicole (1) Dani Wilde (1) dark (1) dark wave (2) dark wawe (3) Darlin Dont Leave Me (1) Daron Malakian (1) Dat Dere (1) Dave Davies (1) Dave Fielding (1) Dave Gahan (1) Dave Mason (1) david bowie (3) David Bowie (8) David Byrne (2) david byrne (1) David Coverdale (2) David Gilmour (6) David Marks (1) David Myers (1) Davis Bowie (1) Daydream Nation (1) Dazed and Confused (1) Da Ba Dee (1) Dead Magic (1) Debbie Harry (1) Debüt (1) Deeper Understanding (1) Deep Purple (4) Deep Record Store (1) dekadencia (1) Depeche Mode (5) Derek and the Dominos (1) détári (1) Détári (1) Diamond (1) Diamond Life (1) Diana Ross (1) Dig It (1) díjátadó (1) Dinosaur Jr. (1) Diogenidész (6) disco (1) diszkó (1) Divide (1) dob (1) Donna Summer (1) Dont Cry (1) Dont Fall (1) doors (2) dope calypso (1) Dr. John (1) Dreaming (2) Dreams (1) Drive Your Car (1) drugs (1) Dschinghis Khan (1) Duke Erikson (1) Duran Duran (8) Dürer Kert (2) Earth (1) Earth and Fire (2) Earth Wind and Fire (1) East (2) Echo and The Bunnymen (3) Echo and the Bunnymen (3) Eddie (1) Eddie Kramer (1) Edie Brickell (2) Ego Brain (1) együttes (1) Eiffel 65 (1) Either Way I Lose (1) Ekseption (1) Eleanor (1) electronic rock (1) electro swing (1) elegant gypsy (1) elektronika (1) elemzés (1) Elis Comin (1) Eli and the Thriteenth Confession (1) Ella Fitzgerald (1) Ellie English (1) előadó (1) előzmények (1) ELP (1) Elvis (1) Elvis Costello (1) Elvis Presley (1) Emerson Lake and Palmer (3) Emma Stone (1) Empty Walls (1) Én (1) énekesnő (1) eno (1) EP (3) eper97 (7) EPER Rádió (7) Eric Burdon (1) Eric Burdons War (1) Eric Clapton (2) Ernest Day (1) Eruption (2) Espanol 1982 (1) esszé (1) Esterházy Márton (1) Eurythmics (1) év (1) évek (10) Evening of Light (1) Everything Not Saved Will Be Lost - Part 1 (1) éves (3) évforduló (1) Exiter (1) experimental (1) Ezra Koenig (1) ezüstcipő (1) Ez nekem magas (1) Fab Four (1) Fantastic Negrito (1) Father John Misty (2) Fazekas (2) Feel It Still (1) fekete (1) fellépés (1) feltámadás (1) Fernando Perdomo (1) fiatal (1) film (3) filmajánló (2) filmszinház (1) Fiona Apple (2) Fire (1) First Sight (2) fish guitar (1) FKA Twigs (1) Florence (2) Flowers in the Rain (1) Flying Microtonal Banana (1) Foals (2) foci (2) Focus (1) folk (2) folyóirat (1) főoldal (100) Foo Fighters (2) fordítás (1) Foster The People (1) fotóművészet (5) found a job (1) Fradi (2) francia (1) Franz Ferdinand (1) free jazz (1) funky (1) funzine (1) funzone (1) Fun House (1) futball (2) fuzz (1) fuzz folk (1) Gabriella (1) galéria (1) Gangstas Paradise (1) Garaba (1) garage rock (7) garázsrock (5) garázs pop (1) Garbage (1) Geezer Butler (2) Genesis (3) George Harrison (5) Gered Mankowitz (1) Geszti Péter (1) Get Lost (1) Ghost (1) Gibson (1) Gimme Danger (1) Gimme Shelter (1) Ginger Baker (1) gitár (3) gitárhősök (1) gitárosok (1) gitáros pózok (1) gitárszóló (2) glam rock (1) Gloria Gaynor (1) Göd (1) Golden Earring (1) gond soundz (1) Gone For Good (1) gonzó (1) goth (1) gótika (1) Gotye (1) Graceland (1) Grace Slick (1) grammy (1) Grammy (1) grave (1) Greg Lake (1) Group 1850 (1) grunge (5) guitar solo (2) Guns N Roses (1) guns n roses (1) gyász (1) Győr (1) győri csoda (1) hajó (1) halál (1) Hamburger Concerto (1) hammond orgona (1) hanglemez (1) hangverseny (1) Harakiri (1) hard (1) hardcore (1) hard bop (1) hard rock (4) hatvanas (5) hatvankilenc (1) Hawkwind (1) hazai (1) Ha én szél lehetnék (1) Heart Of Darkness (1) Heart of Glass (1) Heaven Up Here (1) heavy metal (1) Hegyi Hill Zoltán (1) Hello I Love You (1) Hello Stranger (1) Helmut Newton (1) Hercege (1) Here Today (1) Herman Brood (1) heroes (1) hetvenes (4) hetvenes évek (4) hetvenöt (1) Hey You (1) He Did It (1) High as Hope (1) hip-hop (1) hippi (4) Hippikiller (1) hippikorszak (2) hippi korszak (4) hipszter (1) hip hop (2) Hiro Nahita (1) Hiss Spun (1) His Wild Romance (1) hit (1) hobbi (1) Hobo (2) Hocus Pocus (1) Hold Back the Rain (1) holland (1) Holland (1) Hollandia (1) Hollywoodi Reneszánsz (1) hollywood pop-jazz (1) Holokauszt (1) Honvéd (1) Hounds Of Love (2) house (1) Hugh Masekela (1) Humble (1) Hungry Like The Wolf (1) Hunter (1) hüsker dü (1) Hüsker Dü (1) huszonöt (1) Hypnotize (1) Ian Anderson (1) ian mcCulloch (1) Ian McCulloch (2) Ian Stewart (1) Idegen a cowboyok közt (1) időrabló (1) Iggy Pop (1) iggy pop (1) Illés (1) Illy Tamás (2) Im A Fool For You (1) Im Coming Home (1) Indeed (1) indie (4) indie folk (1) indie pop (3) indie rock (4) indusztriális (1) interjú (2) Interpol (1) in an aeroplane over the sea (1) In C (1) in memoriam (1) In The Aeroplane Over the Sea (1) In utero (1) Irapuato (1) irapuato (1) Iraq (1) írek (1) Irita Pai (1) Iron Butterfly (1) Iron Man (1) Isle of Wight (1) Isten (1) István a király (1) Is This The Life We Really Want (1) Is This the Life We Really Want (1) Is This the Life We Really Want? (1) ITATOTS (1) It Might Get Loud (1) Ivan and the Parazol (1) Izland (1) I am Ozzy (1) I Cant Get No (1) I Cant Quit The Blues (1) I Need Somebody (1) I Put A Spell On You (1) I Say A Little Prayer (1) I Wanna Be Your Dog (1) I Want It That Way (1) Jack Bruce (1) Jack White (3) Jade Bird (1) James Carr (1) James Corden (1) James Williamson (1) Jam On A Monday Morning (1) Janes Addiction (1) janes addiction (1) jane birkin (1) jangle pop (1) Janis Joplin (1) Jan Akkerman (2) Japan (1) jazz (7) jazz-pop (2) jazz fusion (2) jazz pop (1) Jean-Pierre Rampal (1) Jefferson Airplane (1) Jeff Beck (1) Jeff Mangum (1) jeff mangum (1) Jehtro Tull (1) Jerney Kaagman (1) Jethro Tull (3) Jézus (1) Jimi Hendrix (3) Jimmy Page (4) jimmy page (1) Jim Capaldi (1) Jim McCarty (1) Joan Jett (1) Joe Cocker (1) Joe Massot (1) Johnny Marr (1) John Bonham (2) John Carder Bush (1) John Dolmayan (1) john lennon (1) John Lennon (5) John Lever (1) John McLaughlin (1) John Paul Jones (2) john paul jones (1) Jolene (1) Joni Mitchell (1) Joy Division (2) joy division (1) jubileum (1) jublieum (1) Julia Holter (2) July (1) Jymie Merritt (1) Kaiser Chiefs (1) Kalandra fel (1) Kamasi Washington (1) Kansas (1) káptalanfüred (1) Kasabian (1) Kashmir (1) Kate Bush (6) Kati és a Kerek Perec (1) KC & The Sunshine Band (1) keith flint (1) Keith Relf (1) Keith Richards (1) Kendrick Kamar (1) Kendrick Lamar (1) képek (1) képzőművészet (6) kertmozi (1) kétezres évek (1) kétnyakú gitár (1) Két Bus (1) kilencvenes (4) kilencvenes évek (2) Kill My Baby Tonight (1) Kill or Be Kind (1) Kill Rock and Roll (1) kim gordon (1) King Crimson (3) King Gizzard & The Lizard Wizard (1) King Krule (1) Kiprich (1) kislemez (4) Kispál és a Borz (1) Kiss Laci (1) Kiss Me! Kiss Me! Kiss Me! (1) klasszikus (2) klasszikus punk (1) klasszikus rock (2) klasszikus zene (1) Klinika (1) klip (2) Know Your Meme (1) Kóbor (1) Kodak ektar100 (1) Kohézió Alkotóműhely (1) kommunisták (1) komolyzene (1) koncepcióalbum (1) koncert (9) koncertek (1) koncertfilm (2) koncertkritika (2) Koncz Zsuzsa (1) Kool & The Gang (1) körkérdés (1) körkérdés a KULTÚRÁRÓL (1) kortárs (4) kortárs magyar (2) kortárs zene (16) köszöntő (1) Kovács Ferenc (1) Kovács Feri bácsi (2) Kovács Kálmán (1) Kovács Kati (1) Kovács László (1) kraftwerk (1) Kraftwerk (1) krautrock (2) kritika (19) külföldi (1) Kultúra VAN itt (1) Kvantum Records (1) Kwassa Kwassa (1) L.A. Witch (1) Lady Soul (1) Lana Del Rey (1) lap (1) Larkin Poe (2) Larry Coryell (4) Larry Coryells 11th House (1) larry Mullan (1) Last Chance on the Stairway (1) latin (1) Laura Nyro (2) Lawrence Ferlinghetti (1) Lay It Down (1) lázár (1) lazarus (1) La La Land (1) LCD Soundsystem (3) Leave Me Alone (1) Led Zeppelin (11) led zeppelin (1) Lee Morgan (1) legjobb (6) legjobb albumok (1) legjobb dalok (1) legjobb lemezek (4) legrosszabb (1) lemez (6) lemezbolt (1) lemezborító (1) lemezei (2) lemezek (1) lemezkritika (3) Less Than Human (1) Les Pattinson (1) Les Paul (1) Letting You Go (1) Let It Be (2) LGT (2) Liam Gallagher (1) Ligeti Nagy Tamás (1) Lily Allen (1) Linda Ronstadt (1) Lionheart (2) listák (1) Listen to This (1) Liszt Ferenc (1) Lita Ford (1) liverpool (1) liverpool fc (1) live aid (1) Livin La Vida Loca (1) lo-fi (3) London (2) Lonely Hearts Club (1) Lonely in Your Nightmare (1) Lorde (1) Lost Myself (1) Los del Rio (1) Louis Armstrong (1) Love is Mind (1) Love Letters (1) low (1) LP (3) lp (1) LSD (1) Lucy (1) M79 (1) Macarena (1) Mac Demarco (1) Madison Square Garden (1) Madonna (1) magazin (2) magyar (8) Magyarország (3) magyaros stílus (2) magyar alternatív (1) magyar foci (3) magyar foci 1981-1983 (1) magyar foci 1984-86 (1) magyar labdarúgás (2) magyar new wawe (1) Magyar Újhullám (1) Magyar Underground (1) magyar zene (4) Mahavishnu Orchestra (1) május 1. (1) Mama (1) Mamiya RB67 (1) Maradona (1) Marczell Miki (1) Marczell Miklós (1) Marczell Miklós Tanár Úr (1) Marilyn Monroe (1) Mariska (1) Mark Burgess (1) mark hollis (1) marquee moon (1) Martin Gore (1) Martin Scorsese (1) Martos Győző (1) második (1) második brit invázió (1) Második Brit Invázió (1) Mastodon (1) Matthew Moore (1) MC5 (1) Meddle (1) Még élünk (1) Meg White (1) Melissa Etheridge (1) memento (1) Memorial Beach (1) Merrie Land (1) Mért nem váltotok (1) Mészöly Kálmán (1) metál (2) Metro (1) mexikó86 (1) Mexikó 86 (1) Mezey doktor (1) Mezey György (1) Mezmerize (1) Michael Chapman (1) Michael Lindsay-Hogg (1) Michael McLure (1) Michael W. Watkins (1) Michelle Philips (1) Mick Abrahams (1) Mick Jagger (1) Mick Taylor (1) Middlemist Red (1) middle america (1) Miles Davis (5) minimalizmus (1) Minuteman (1) Mirror Traffic (1) Mississippi (1) Missouri (1) Mitski (1) Mit Dir (1) Moanin (1) modern (1) Modern Life is Rubbish (1) Money (1) Monkeyland (1) Monterey (1) monterey pop (1) More (1) More Songs About Buildings and Food (1) Morissey (1) Morrissey (1) Most (1) Mother (1) Mothers Little Helper (1) Move (1) Move On Alone (1) Moving (1) mozi (1) Mr. Crowley (1) Mr. President (1) MTK (2) MTV (2) Muddy Waters (2) munka (1) murder (1) Murmur (1) Muse (1) musicland (1) Music For The Masses (1) művész (1) művészet (1) My Clown (1) My Heart Will Go On (1) My Own Way (1) My Sunday Feeling (1) N.W.A. (1) Nadine Shah (1) Nagylemez (4) nagylemez (4) Nagylemez Blog (4) Nagylemez Blog 2019 (2) Nagylemez Blog Kohézió Alkotóműhely (1) Nagy Antal (1) Nah neh nah (1) Nancy Sinatra (1) Napoleon XIV (1) nederbeat (1) nederpop (1) negyven (1) Neil Young (3) német (1) neo-new wawe (1) Neon Music (1) Neoton Família (1) neutral milk hotel (1) Never For Ever (2) Never Marry a Railroad Man (1) New Bohemians (1) New Musical Express (1) New Religion (1) New Romantics (1) new wave (13) new wawe (2) New York (1) Nick Mason (2) Nick Rhodes (1) Nico (2) Night Full of Tension (1) Nina Hagen (1) nincs basszus (1) Nirvana (2) NME1981 (1) NME 1981 (1) Nobody (2) Nothings Scocking (1) Nothing Feels Natural (1) Nova Collective (1) Nowhere Man (1) No Shame (1) NSZK (1) nu metal (1) NWA (1) Nyíl (1) Nyilasi (2) nyolcvanas (3) Oasis (1) Obscured by Clouds (1) October (1) Odessey and Oracle (1) Oh Comely (1) omega (1) Omega (3) Oops!... I Did It Again (1) örmény (1) Osbourne (1) Ottawan (1) ötvenes (2) ötven éves relikviák (3) Oxford Comma (1) Ozzy (2) Ozzy Osbourbe (1) P.Mobil (1) Paint It Black (1) pajor tamás (1) pálya (1) Paper Tigers (1) Paranoid (2) Parov Stelar (1) Parquet Courts (1) party (1) Patti Smith (2) Pat Benatar (1) Pat Metheny (1) Paulusz Kristóf (5) Paul Butterfield (1) Paul McCartney (5) Paul Rodgers (1) Paul S. Denman (1) Paul Simon (1) pavement (1) peace (1) Peach (1) Pearl Jam (2) pedal (1) példányszám (1) Penetration (1) People Get Ready (1) Pepperland (1) Peter Clifton (1) Peter Grant (1) Pete de Freitas (1) Petőfi Rádió (1) PFM (1) Phil Spector (1) piac (1) pink floyd (1) Pink Floyd (12) Pink Guy (1) pixies (1) PJ Harvey (4) Planet Caravan (1) Please Dont Be Dead (1) Pleasure And Pain (1) podcast (16) Pollinator (1) Pölöskei (1) Polygondwanaland (1) pop (6) pop-rock (1) popular music (1) popzene (1) pop music (1) Porcupine (2) Porcupine Tree (1) Portugal. The Man (1) post-punk (4) post-punk revival (1) post-rock (1) postpunk (1) post punk (2) poszt-újhullám (1) posztpunk (10) power pop (3) Presser (1) Priests (1) Prince (2) prog (1) progresszív (6) progresszív metál (1) progresszív rock (10) Promise (1) proto punk (2) psychedelic (2) psych rock (1) pszichedelikus (12) pszichedelikus rock (5) punk (12) PUNK IS DEAD (1) Pure Comedy (1) Putin (1) qtosa (1) Queens of the Stone Age (2) r.e.m. (1) R.E.M. (5) Rab (1) Rába eto (1) rád (1) Radar Love (1) rádió (3) radio (1) Radio/Video (1) Radio KAOS (1) Ramones (1) Randy Newman (1) Randy Rhoads (1) Rangle Life (1) rap (2) Ravi Shankar (1) raw power (1) Ray Charles (1) ray manzarek (1) Real Emotional Trash (1) Record Store Day (2) Red Hot Chili Peppers (2) Reg Smithies (1) REM (1) rem (2) Remember A Day (1) reneszánsz (1) rest in peace (1) Return To Forever (1) reunion (1) reuters (1) Revenga (1) revival (1) Ricky Martin (1) Rick Wright (2) Ride (1) Rid Of Me (1) Ringo Starr (4) Rio (2) rip (1) Ripple Soul (1) Ritchie Blackmore (1) Roadrunner (1) Robbie van Leuwen (1) Robert Görl (1) robert moog (1) robert plant (2) Robert Plant (5) Robert Schneider (1) Robert Smith (1) rock (33) rockumentaries (4) rockzene (4) rock and roll (4) Rod Argent (1) Roger Waters (5) roller diszkó (1) Rolling Stones (3) romantika (1) Ronnie Hawkins (1) Ronnie Wood (2) Ron Asheton (1) Roscoe Mitchell (1) Rostam Batmanglij (1) rothadás (1) Roxy Music (2) Roy Buchanan (1) RSD (1) Rubberband Girl (1) Ruby Tuesday (1) Run (1) Runaway (1) Running Up That Hill (1) Ruzsonyi Gergely (2) Ruzsonyi Geri (2) Sade (4) Sade Adu (1) Sade Sanchez (1) Sallai (1) Samantha Fish (5) Sam Andrew (1) Santana (2) Sántha Lőrinc (1) sárga tengeralattjáró (1) Satisfaction (1) Sat In Your Lap (1) Saucerful of Secrets (1) Save a Prayer (1) Saville Road (1) Saving Us (1) Scott Kannberg (1) Script of the Bridge (1) Script pf the Bridge (1) Search and Destroy (1) Second Skin (1) Serj Tankian (2) Seven and he Ragged Tiger (1) Seven Secrets (1) sex (1) Sex Is Not The Enemy (1) Sex Pistols (1) SG (1) Sgt. Peppers Lonely Hearts Club (1) Shake Em On Myself (1) Shakin (3) Shape Of You (1) Sharon (1) Shavo Odadjian (1) Sheep (1) Shes A Rainbow (1) Shes On My Mind (1) She Said (2) shiggy (1) Shiggy (1) Shirley Manson (1) Shocking (1) Shocking Blue (2) shoegaze (1) Siamese Dream (1) Silver/Lead (1) Silver Rider (1) Simon and Garfunkel (1) simon le bon (1) Sinatra (1) single (1) Sing Street (1) Siófok (1) Siouxsie and the Banshees (1) Sky Is Over (1) Slanted and Enchanted (1) Sleep Well Beast (1) slégerek (1) Sllik (1) Slowdive (2) Smashing Pumpkins (2) Smash Mouth (1) Smooth Operator (1) SOAD (1) Solange (1) Soldier Side (1) Solution (1) Some Great Reward (1) Songhoy Blues (1) Songs of Faith and Devotion (1) Song of Faith and Devotion (1) Sonic Youth (1) sonic youth (2) Sötétség (1) soul (5) soul-blues (1) Souvlak (1) Spaceman 3 (1) space rock (2) spandau ballet (1) Spandau Ballet (1) spanyolországi VB (1) spanyol VB (1) Sparkle Hard (2) Spice Girls (1) Spiral Stairs (1) Spirit of Eden (1) St.Vincent (1) Stairway to Heaven (2) Steal This Album (1) stephen malkmus (2) Steven Wilson (1) Steve Cropper (1) Steve Marker (1) Steve Winwood (1) Stevie Nicks (1) Stikli (1) Stooges (1) Straight Outta Compton (1) Stronger than Pride (1) Stuart Matthewman (1) Styx (1) St Vincent (1) Sugarloaf (1) Suite-Pee (1) Summer Babe (1) Sun Kill Moon (1) SuperBowl (1) Supersister (1) surf rock (1) Suzi Quatro (1) Sweetest Taboo (1) Sweet Dreams (1) Syd Barrett (2) Synchronicity (1) System Of A Down (3) Szabó Gábor (1) szaksajtó (1) szamizdat (1) Szentes (1) szinti-pop (2) szintipop (2) szitár (1) Szita János (11) szita jános fényképész (10) szombat (1) Szörényi (1) Szörényi Levente (1) Szűcs Judit (1) születésnap (10) szülinap (6) Taiwan Housing (1) talk (2) talking heads (2) Talk Talk (1) talk talk (1) tandori dezső (1) Tandori Dezső (1) tarajos sül (1) Taródi Luca (1) Tatabánya (1) tekerőlant (1) Telecaster (1) television (1) Tell Me How You Really Feel (1) templom (1) Tentative (1) teológia (1) Terry Riley (1) Thats What I Like (1) Thelonious Monk (1) These Days (1) The Animals (2) The Arctic Monkeys (1) the band (1) The Band (1) The Beatles (5) the beatles (1) The Big Beat (1) The Chameleons (1) The Chauffeur (1) The Claypool Lennon Delirium (1) The Creator (1) The Cure (4) the cure (1) The Cutter (1) The Dark Side of the Moon (1) The Dear Hunter (1) The Detective (1) The Directors Cut (1) The Doors (2) The Eagles (1) The Edge (1) The Eleventh House (1) The Final Cut (1) The Firm (1) The Fortune Teller (1) The Good The Bad & The Queen (2) The Guess Who (1) The Hives (1) The Jacksons (1) The Jam (1) The Jazz Messengers (1) the jicks (2) the Joshua Three (1) The Keeymen (1) The Kick Inside (2) The Killers (1) The King of Carrot Flowers (1) The Kinks (1) The Kooks (1) The Last Time (1) The Last Waltz (1) The Love Cats (1) The Man With A Child In His Eyes (1) The Man with the Child in His Eyes (1) The Marble Index (1) The Mars Volta (2) The Mission (2) The Moon (1) The Move (1) The National (2) The Ooz (1) The Piper at the Gates Of Dawn (1) The Police (1) The Pros and Cons of Hitch Hiking (1) The Queens Of The Stone Age (1) The Queens Of the Stone Age (1) The Queen Is Dead (1) The Red Shoes (2) The Reign of Kindo (1) The Replacements (1) the replacements (1) The Rolling Stone (1) The Rolling Stones (4) The Same Old Attraction (1) The Sensual World (1) The Smiths (1) the smiths (2) The Song Remains the Same (2) the stone roses (1) the stooges (1) The Strokes (2) The Underside of Power (1) The Velvet Underground (2) The Violent Femmes (1) The Visitors (1) The Wall (1) The War On Drugs (2) The Weather Girls (1) The Wedding Album (1) The Wedding List (1) The Weeknd (1) The White Stripes (2) The xx (1) The Yardbirds (1) The Zombies (2) This Is America (1) This Was (1) Thom Yorke (1) Thundercat (1) Thursdays Child (1) Time Is On My Side (1) Time magazin (1) Time of the Season (1) Tim Bowness (1) Tina Turner (3) Tindersticks (1) tom wolfe (1) Tonite (1) Tony Iommi (3) Tony Richmond (1) TOP10 (6) toplisták (17) Tori Amos (1) Törő (1) Tőrőcsik (1) Törőcsik (1) Toxycity (1) Traffic (3) trans-europe express (1) trans global (1) trip hop (1) trombita (1) Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1) true (1) True (1) truman capote (1) Two Door Cinema Club (1) Tyler (1) U-Fig (1) U2 (5) u2 (1) Úgy legyen (2) újhullám (18) Újpest (2) újromantika (4) újság (1) új hullám (4) új romantika (1) Új Romantika (2) UK (1) Ultra (1) Ummagumma (1) underground (2) Under Blackpool Lights (1) Universe (1) unplugged (1) Untitled (1) Up The Down Escalator (1) Uriah Heep (1) USA (1) Us and Them (1) US Girls (1) utcazene (1) Úton (8) Üvegtörők (1) válogatott (1) Vampire Weekend (2) vampire weekend (1) Vandenberg (1) Van Morrison (2) Váradi (1) Varga József (1) Vasárnapi Koktél (1) Vasas (1) Vaya con dios (1) vb (1) Veblen Death Mask (1) Venom and Faith (1) Venus (1) Verebes József (2) verebes józsef (1) Veres (1) Veres Mariska (1) Vér Peti (2) Victoria Smith (1) videó (1) videóklip (1) videoklip (4) Videoton (2) Videoton UEFA-Kupa (1) videoton uefa kupa döntő (1) View From A Hill (1) Vijay Iyer Sextet (1) világbajnokság (1) Világ ifjúság (1) vilent femmes (1) Villains (2) Villangó Veronika (2) vintage rock (1) vinyl (3) Vinyl Cafe (1) Violator (1) violent femmes (1) Violent Pornography (1) VOLT (1) Volt (1) Volt magazin (1) Walcott (1) Walter Trout (1) Wan2 (1) Wanda Jackson (1) Wannabe (1) Wanted (1) War (1) war1983 (1) War Pigs (2) Watch It Die (1) Wave Music (1) Wayne Shorter (1) Weezer (1) We Love You (1) Whats Up (1) What Does Anything Mean? Basically (1) What God Wants (1) Why Do You Love Me (1) Why Should I Love You (1) Wig Out At Jagbags (1) Wild Heart (1) Will Sergeant (1) Wire (2) wire (1) Wish You Were Here (1) woodstock (1) Woodstock (3) Would You Fight For My Love? (1) Wow (1) Wuthering Heights (2) yehudi menuhin (1) Yellow Submarine (1) Yes (3) Your Love is King (1) You Cant Go (1) You Can All Join In (1) You Got My Mind Messed Up (1) zabriskie point 1970 (1) Zakk Wylde (1) Zalatnay (1) zenei (2) zeneipar (1) zenetörténet (44) Zooropa (1) Zsigmond Vilmos (1) Zubin Mehta (1) Zweisten (1) Címkefelhő