A 80-as évek legjobb Rock (!) albumai
TOP 20-as lista

A 80-as évek popkultúráját sokan lenézik. A diszkó kultúra és divat mai távlatból már inkább ciki, mint menő; a klasszikus rock bandák már kihaltak; a punk túljutott a csúcsán; a new wave-et sokan nem tudják értékelni, a sok szintetizátor miatt, illetve mert nem elég extravagáns és slágeres. Mégis volt igazi rock zene a 80-as években! Elég csak a poszt punk bandákból kifejlődő alternatív rockzenére gondolni, ami bár csak később, a 90-es években jutott be a fősodorba (grunge, britpop), mégis a legfontosabb darabjai már megszülettek az előző évtizedben.

80ss.jpg

A listán csak külföldi albumok szerepelnek. Egy előadótól maximum két lemez! Csak olyan lemezek szerepelnek a listán, amit már meghallgattam, és jól ismerem. Teljesen szubjektív lista. Paulusz Kristóf válogatása.

20. Bob Mould - Workbook (1989)

bob_mould_workbook.jpg

Miután 1988-ban Bob Mould már nem tudott többet együtt dolgozni a drogfüggő Grant Hart-al, megszűnt a Hüsker Dü. Ezután Mould radikális(abb) fordulatot vett első szólóalbumán. Ki tud elképzelni akusztikus gitárokat és vonósokat egy punk rockertől? Persze azért Mould nem hagyta el teljesen hardcore gyökereit és az ordító gitárokat. A Workbook egy híd a 90-es évek populárisabb alternatív rock albumai felé. Megjelennek rajta akár a Pearl Jam későbbi balladái, vagy a R.E.M. Automatic For The People-jének hangszerelése.

Kulcsdal: Heartbreak A Stranger

 

 

 

 

19. The Replacements - Tim (1985)

the_replacements_tim_cover.jpg

A Mat's az egyetlen olyan együttes, ami megelőzhette volna a Nirvánát a mainstream-be töréssel, ha a tagok nem lettek volna annyira részegesek ( főleg a koncerteken) és nem utálták volna annyira a médiát. A Tim már egy teljesen alternatív rock lemez new wave, blues, folk és persze punk hatásokkal. A Swingin' Party (jangle pop) és a Here Comes a Regular (folk) örökzöld balladák. A Bastards Of Young és a a Left Of The Dial pedig az együttes és Paul Westerberg két örök érvényű klasszikusai. Előbbihez készült az együttes első videóklipje, amivel finoman szólva hűek maradtak magukhoz. Utóbbi művészetük és a zeneipar keserédes valósága.

Kulcsdal: Bastards Of Young

 

 

18. The Cure - Disintegration (1989)

curedisintegration.jpg

A 80-as éveket záró és egyben összegző album. Nem csak az évszám miatt; Robert Smith és csapata 10 éves pályafutásuk csúcsára értek. Az album követi a korábbi LP-ék hangzásvilágát, de ezt sokkal csiszoltabb, finomabb formában teszi. Az állandó szintetizátoros aláfestés színezi az album hangzásvilágát, csilingelés és visszhangosítás a fő momentumai a daloknak. Minden van a lemezen: rock, pop, dark, punk, hosszú instrumentális bevezetők, slágeres dalok, ünnepélyes hangulatok, de a legfőképpen gyönyörű romantika. (Szita János)

Kulcsdal: Untitled

 

 

 

17. Guns 'N Roses - Appetite For Destruction (1987)

gunsnrosesappetitefordestructionalbumcover.jpg

Robbanásszerű siker. A 70-es évek hard-rock ászait megidéző Guns 'N Roses a U2-val együtt újra felélesztette az igényes  - de szexi - stadionrockba vetett hitünket. Axl Rose akár egy modern Robert Plant, míg Slash Jimmy Page reinkarnációja, igazi gitáros szupersztár. Ugyanúgy megfigyelhető az albumon a 70-es, 80-as évek nagyhajú metál és glam rockja mint a későbbi grunge. A Sweet Child O' Mine pedig minden gitárbolt tulajdonos rettegett darabja.

Kulcsdal: Welcome To The Jungle

 

 

 

 

 

16. Joy Division: Closer (1980)

closer.jpg

Közvetlenül Ian Curtis halála után jelent meg. A posztumusz lemezt szokatlan torz szintetizátor hangok és a reményben, örömben egyaránt csalódott Curtis éneke uralja. Ez már vegytiszta Új Hullám, a 80-as évek tényleg elkezdődött. Amihez közelebb kerültünk az album hallgatása közben: a teljes lemondás, reménytelenség. Az utolsó szerzemény az LP-én a „Decades” című szám, a búcsú; mely mindent összegez: elvégeztetett... (Szita János)

Kulcsdal: Decades

 

 

 

 

15. R.E.M. - Reckoning (1984)

r_e_m_reckoning.jpg

A georgiai R.E.M. volt az alternatív rock egyik legnagyobb úttörője. A második lemezük legalább annyira jó mint az első, olyan klasszikusokkal, amiket az együttes még 20-25 év múlva is gyakran játszott (Harborcoat, Little America, So Central Rain, Pretty Persuasion, 7 Chinese Brothers). Mike Mills Rockville-je pedig meghódította a college rádiókat folk "paródia" hangzásával - örökzöld lemez.

Kulcsdal: Camera

 

 

 

 

 

14. Pixies - Doolitle (1989)

pixies-doolittle.jpg

"I am un chien andalusia" - nyitja Black Francis a Pixies úttörő albumát, és ez a kezdés el is mond mindent a lemezről. A Pixies nem veszi magát túl komolyan, cserébe az egyik legjobb szórakozást nyújtja az alternatív rock műfaján belül. Ez is egy híd a 90-es évekbe - Kurt Cobain és számtalan későbbi grunge előadó legnagyobb inspirációja az album, nem véletlenül.

Kulcsdal: Here Comes Your Man

 

 

 

 

 

13. The Smiths - The Smiths (1984)

the_smiths_the_smiths.jpg

A Smiths debütáló albuma az egyik első klasszikus alternatív rock (és jangle pop) lemez, olyan művekkel, mint a This Charming Man, a You Got Everything Now, Still Ill és a What Difference Does It Make?. A Hand In Glove pedig minden idők egyik legszebb szerelmes rock-balladája - Moriessey arra bátorít, hogy ne szégyelld azt, akit szeretsz. Az angol középréteg problémái még sosem voltak ilyen irodalmian megfogalmazva a rockzenében.

Kulcsdal: This Charming Man

 

 

 

 

12. U2 - War (1983)

p8.png

Bár a debütáló lemezük is megmutatta az ír fiatalok stadion rock potenciáját, az 1983-as War a legkiforrottabb poszt-punk munkájuk. A témák már inkább politikával és a társadalommal foglalkoznak (Sunday Bloody Sunday, Like A Song), kevésbé vallásosak (pl.: mint a "40" c. ima, amiben The Edge és Adam Clayton megcserélik hangszereiket). Steve Lillywhite producer lehetővé tette az igazi karcoló rock hangzást. The Edge kiteljesedik a New Years Day-en, míg Bono énekesi csúcsára ér a kelta motívumokkal díszített Drowning Man-en. Véleményem szerint az együttes összes tagja ezen a lemezen nyújtja a legjobb egyéni teljesítményét. A kedvenc U2 albumom összességében. Az album megjelenését követő Red Rocks-i fellépésük pedig minden idők egyik legemlékezetesebb rockkoncertje.

Kulcsdal: Two Hearts Beat As One

 

11. Violent Femmes - Violent Femmes (1983)

violent_femmes.jpg

Bizonyos szempontból a Violent Femmes debütáló lemeze, minden idők (!) legfontosabb albuma. Az általam ismert munkák közül ez előzi meg leginkább a korát!  Mintha a 90-es évek alternatív robbanását, vagy 2000-es évek fiataloknak szóló akusztikus indie zenéjét hallanánk rajta. Mindezt 1983-ban!! Ez mindent el is mond a Violent Femmes-ről, meg az is, hogy ezt  soha többé nem tudták megismételni. Vicces, keserédes, szarkasztikus és közben elképesztő basszustémák szólnak.

Kulcsdal: Kiss Off

 

 

 

 

10. Minutemen - Double Nickels On The Dime (1984)

doublenickels.jpg

A San Pedro-i Minutemen egy igazi barátság, a zene iránti szeretet és elhivatottság tragikus története. A hardcore gyökerű trió a punk, a rock, a funk és a jazz elemeit vegyíti egy-két perces számaikban. Nels Cline szerint " A dal műfajának esszenciáját ragadják meg". Nyolcvan (!) perces mesterművükön negyvennégy (!) szám található - köztük nehéz találni olyat, ami csak egy kicsit is gyengébb lenne, mint a másik. A dupla album formátum és az átvezető dalok a Hüsker Dü - Zen Arcade-jének hatására születtek  - George Hurley szerint röpke két hét alatt írták meg rá a dalokat. Mike Watt-ot basszusjátéka kiemeli kortársai közül, D. Boon gitárjátéka funky mint a pokol, George Hurley pedig minden idők egyik legalulértékeltebb dobosa. Egyszóval minden patent ezen az albumon, nem csoda, hogy a Red Hot Chilli Peppers is hasonló hangzással futott be. Vajon hová tudott volna még fejlődni a Minutemen, ha nem vesztettük volna el D. Boon-t 1985-ben tragikus hirtelenséggel? Sosem tudjuk meg.

Kulcsdal: The Glory Of Man

9. AC/DC - Back In Black (1980)

ac_dc_back_in_black.jpg

A rocktörténelem egyik legváratlanabb mega-sikere. Bon Scott váratlan halála után senki sem hitte, hogy talpra tud állni az ausztrál együttes. Viszont egy angol, sapkás énekes, Brian Johnson segítségükre sietett és neki talán még jobban karcol a hangja, mint elődjének. Szerencsére a hangzás mellé a dalok sem hiányoztak: a címadó Back In Black, a Shoot To Thrill vagy a Rock And Roll Ain't Noise Pollution megadják az album gerincét, a Young fivérek talán még sosem riffeltek ilyen keményen. Sokak szerint ez az utolsó kiváló hard rock album. Nehéz ezzel vitatkozni... (R.I.P. Malcolm Young)

Kulcsdal: Back In Black

 

 

 

8. The Smiths - The Queen Is Dead (1986)

j_12_1.jpg

A The Queen Is Dead a The Smiths mesterműve. A címadó dal kórkép a Thatcher-korszak Angliájáról. Az egész lemezen előtérbe kerül Morissey törékeny lelki világa. Az I Know It's Over a városi magány és a szerelmi visszautasítás egyik legszebb dalba öntött formája. A There Is a Light..., a Never Had No One Ever és a Boy With a Thorn In His Side szintén a dalszerző magánéleti fusztrációit tárják fel elénk. Marr és Rourke játéka dallamosabb és visszafogottabb, mint a korábbi lemezeken. Persze a megszokott könnyedebb, humorosabb dalok is megtalálhatók a lemezen: ilyen a Frankly Mr. Shankly, a Cemetery Gates és a Vicar in a Tutu.

Kulcsdal: There Is a Light That Never Goes Out

 

 

 

 

7. The Stone Roses - The Stone Roses (1989)

1989_stoneroses.jpg

A "Madchester" szcéna királyai, az első britpop banda. Mégis karrierjüket beárnyékolta menedzserük ámokfutása, így csak a kultikus debütáló albumukra tudunk igazán emlékezni. A tánczene, a funk, a gitár rock, a punk és a pszichedelia keveréke, egyszóval igazi alternatív rock. A nyitó - (I Wanna Be Adored) és záródal (I Am The Resurrection) megmutatja a zenekar igazi erejét - közöttük meg szól a hamisíthatatlan proto-britpop. Hatása mérhetetlen - szinte az összes 90-es évekbeli angol rockegyüttes merített belőle valamilyen mértékben. (Egyes kiadásokon szerepel a Fool's Gold az utolsó számként - a 9 perces funk-rock dallal együtt igazi az album értéke! John Squire gitárjátéka figyelemre méltó, az egész albumon.)

Kulcsdal: I Am The Resurrection

 

 

6. Jane's Addiction - Nothing's Shocking (1988)

p24.jpg

A Jane's Addiction a RHCP kortársaként szintén funk-rockot játszott, de ők már a 80-as években megalkották mesterművüket. A  Nothing's Shocking minden idők egyik legösszetettebb de mégis szexi rock albuma! Az nyitány pszichedeliája felemel, majd az óceán méretű gitárok elsöpörnek. Avery és Navarro precíz játéka kiegészíti Perry Farrell őserejét (pl.:Mountain Song). Aztán minden letisztul, megjelennek a steel dobok csilingelő hangzásai. Megismerjük a banda névadójának tragikus történetét, gyönyörűen elmesélve, aminek végére teljesen elkábulunk.

Kulcsdal: Ocean Size (az egyik legnagyobb kedvencem a 80-as évekből - Paulusz Kristóf)

 

 

 

5. U2 - The Joshua Tree (1987)

the_joshua_tree.png

Bár korábban azt írtam, hogy a War a kedvenc U2 albumom, mégis a The Joshua Tree a legjobb munkájuk. Itt vált igazán valóra az alternatív mainstreambe törése. Az egész lemez - mint a későbbi Rattle And Hum - témája az amerikai kontinens és kultúra iránti vágyódás. A nyitány a rockzenetörténet egyik legnagyobbja, a dal a U2 legjobb teljesítménye. Brian Eno és Daniel Lanois jellegzetes munkája beérett: az együttes már otthonosan mozog a kissé visszafogottabb, kíséretező új hangzásban -  tökélyre és rádió-baráttá fejlesztve azt. A soul és gospel által inspirált I Still Haven't Found What I'm Looking For-t és a romantikus With or Without You-t mai napig játsszák a rádiók, ami azért nem kis teljesítmény. Az lemez második felét az olyan "rockkerek" határozzák meg, mint az In God's Country vagy az Exit. Az egyik legérdekesebb albumélmény, a kritikusok is előszeretettel előveszik időről-időre.

Kulcsdal: Where The Streets Have No Name

 

4. Hüsker Dü - Zen Arcade (1984)

huskerduzenarcade.jpg

A Zen Arcade a poszt-punk Quadropheniája vagy The Wall-ja. Egészen egyedi alkotás, ami a kétségbeesés, a csalódás, a harag és az útkeresés történetét meséli el. A 1984-ben "hüskerek" már kezdik elhagyni kezdeti hardcore gyökereiket - de még nem teljesen. A Something I Learned Today első másodperceiben már tudjuk, hogy fülsüketítő gitárokkal és ordító Bob Mould-al (és Grant Hart-al) lesz dolgunk. Átmeneti, dupla koncepcióalbum a Zen Arcade - átível a punkon, a hardcore-on, a lo-fi-n és eljut az alternatív rock csírájához. Huszonhárom dala között találunk punk és hardcore körökben korábban egészen elképzelhetetlen zongorás, jazz és klasszikus zenei ihletésű átvezetőket. Itt működik legjobban a Hart-Mould szerzőpáros közötti összhang - mindketten írnak ordítós, dühös dalokat, Hart kicsit poposabb, Mould kicsit keményebb. Már-már a káosz érzése uralkodik el rajtunk a lemez hallgatása közben, de pont emiatt a kavalkád miatt fontos lemez a Zen Arcade, ami az egész poszt-hardcore, lo-fi és grunge mozgalmakat inspirálta. Művészi punk a legjobb formájában, ezután az együttes fokozatosan áttért a rádió-barátabb formákhoz. ( A lemez a 90-es évek "Wall of Sound" gitárhangzásra épülő irányzatokat is meghatározta.)

Kulcsdal(ok): Chartered Trips, Turn On The News

3. R.E.M - Murmur (1983)

p7.jpg

Sokak szerint az első igazi alternatív rock lemez. Legalábbis a jangle pop megteremtője, Peter Buck akkordbontós gitárjátékával, és Mike Mills dallamos basszusfutamaival. A Pilgrimage, vagy a Bill Berry által írt Perfect Circle olyan hangzást nyújtanak, amit addig rock albumon nem tudtunk volna elképzelni. Mégis rock album a Murmur. A nyitány az együttes első, 1981-ben megjelent első kislemezének, a Radio Free Europe-nak a lelassított változata, ami így kicsit veszt punk erejéből, de mégis jobb minőségben szólal meg. A 82-es Cronic Town EP még csak felkeltette a sajtó figyelmét és beharangozta az új hangzást - a Murmur már kultikus státuszba került szinte egy időben a megjelenésével. (A Rolling Stone magazin az éve legjobb albumának nevezte, megelőzve többek Között Michael Jackson Thriller-jét). A Murmur mint cím egyben utal az akkor még szégyenlős Michael Stipe motyogós énekstílusára és érthetetlen szövegeire - erre kiváló példa a lemezen a Sitting Still, ami talán a korai R.E.M. legtipikusabb dala.

Kulcsdal: Sitting Still

2. Sonic Youth - Daydream Nation (1988)

p9.jpg

A Sonic Youth 1988-ra teljesedett ki. Talán a Daydream Nation az addigi leginkább megemészthető albumuk, annak ellenére, hogy dupla lemez, a legtöbb mű 6-7-8 perces és végül egy 14 perces trilógiával zárul... Szóval keményen emészthető album az biztos! A Sonic Youth védjegyének számító alternatív hangolások minden egyes számban megjelennek - nem félnek kísérletezéstől, az egyik legérdekesebb gitár album a Daydream Nation . A zenekar mindhárom dalszerzője és énekese a legjobbját hozza: Thurston Moore a J.Mascis-hoz írt himnusszal beindítja az előttünk álló több mint egy órát. Lee Ranaldo Eric én Joni történetét meséli el az album talán legfeszesebb számaiban. Kim Gordon pedig a kedvenc női tagom az egész rockzenetörténetben - haragja és hövös szarkazmusa lehengerlő - igazi Végzet Asszonya! A hosszú dalok néha káoszos noise rock-ban végződnek (pl.:Total Trash, The Sprawl), amiben még érezhetők a zenekar avantgárd hagyományai. Éppen ezért lebilincselő, hogy talán a leghitelesebb alternatív rock banda nemcsak a 80-as évek, de minden idők egyik legjobb LP-jével állt elő.

Kulcsdal: Candle

1. The Replacements - Let It Be (1984)

the_replacements_let_it_be_cover.jpg

A Let It Be nem mondható egy letisztult, összeszedett albumnak. Pont az ellentettje: az I Will Dare jangle pop-ja, a Favourite Thing és a We're Coming Out punkja, az Androgynous bárzongorás szerelmes balladája mind-mind egy-egy kiforratlan, törékeny stílus gyakorlat. Paul Westerberg előadásmódjára mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy nem elég átélt és érzelmes. Pont ez teszi őt hitelessé és a 80-as évek egyik legjobb dalszerzőjévé. Még egy Kiss feldolgozást is az albumra vittek - teszem hozzá mérföldekkel jobban és hitelesebben, mint az az eredeti előadó. Az Unsatisfied Paul Westerberg elkeseredett kiáltása a világ felé - ez az alternatív rock Satisfaction-je. A Sixteen Blue-ban egy tinédzser lány bőrébe bújik, hogy onnan szemlélje a világot - a végén Bob Stinson élete szólójával vezet rá a záródalra. Az egy szál elektromos gitárral előadott  Answering Machine pedig talán az egyetlen igazi punk ballada - ha létezik ilyen egyáltalán. Let It Be az addig megtörtént és még meg nem történt rockzene olvasztótégelye.

Kulcsdal: Unsatisfied

 

Futottak még (nem sorrendben)

Spacemen 3 - The Perfect Prescription (1987) / Playing With Fire (1989)
R.E.M - Document (1987) / Life's Rich Pageant (1986) / Fables of the Reconstruction (1985)
Tom Waits - Rain Dogs (1984)
Sonic Youth - Sister (1987)
Pixies - Surfer Rosa (1987)
Hüsker Dü - New Day Rising (1985)/Flip Your Wig (1985)/ Warehouse: Songs and Stories (1987)
Black Flag - Damaged (1981)
The Police - Zenyatta Mondatta (1980)
Public Image Ltd. - Second Edition (1981)
The Cure - The Head on the Door (1985) / Kiss Me, Kiss Me (1987) / Boys Don't Cry (1980)
U2 - Boy (1980)/ The Unforgettable Fire (1985)
Pete Townshend - Empty Glass (1980)
The Jesus and Mary Chain – Psychocandy (1985)
The Smiths - Meat is Murder (1985) / Strangeways Here We Come (1987)

A bejegyzés trackback címe:

https://nagylemez.blog.hu/api/trackback/id/tr7813405195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.12.03. 19:20:58

Azt hiszem, el vagy tévedve egy évtizeddel. A '80-as években még volt zene. Rock is. Amire gondolsz, a nyálkorszak inkább a '90-es évekkel köszöntött be.

Akkor még volt Queen, Police, U2, Genesis, Kiss ami most hirtelen eszembe jut...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.03. 19:38:26

@hullajelölt88: egyrészt az is igaz, hogy a 80-es évek még az engeddelahajam nyávogós rockzene kora volt (legyen az glam vagy heavy). Szerintem az itt felsorolt zenék többségét a nyilvánosság nem ismerte akkoriban (kiéve ACDC és U2), csak egy szűk műértő réteg. és a későbbi sikereik révén kerültek be a köztudatba. Jane's Addiction, REM ezek a 90-es években váltak elismertté...

thepchris 2017.12.03. 19:44:21

@hullajelölt88: Igen, ezzel a listával pont ezt szerettük volna alátámasztani. Az általad felsoroltak közül többen is a kedvenceim, főleg a U2 és a Genesis. A 90-es éveknek - mint az összes többinek - is megvoltak a maga "nyálkorszakai". Nem hagyjuk el teljesen a 80-as éveket, még new wave, pop illetve magyar rockzene lista is várható.

RobertJ 2017.12.03. 20:17:29

Mi alapjan allitottatok fel a listat, mert konkretan a back in blackbol lehet, hogy tobb fogyott el, mint a tobbibol egyuttveve. Elvileg magasan veri a mezonyt. Aztan ott van a Brothers in arms, meg sok mas aki lemaradt.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2017.12.03. 20:31:42

A 80-as évek rockjáról inkább a glamrock (Queen, Bon Jovi, Def Leppard, Roth féle Van Halen), az olckúl Heavy (pl Iron Maiden) vagy a kettő átmenete (pl Queensryche) ugrik be.

thepchris 2017.12.03. 21:03:54

@RobertJ: Igen, a Black In Black konkrétan minden idők második legtöbb példányszámban elkelt lemeze. A listánkon nem az eladásokat vettük figyelembe. A blogon az album formátum kerül előtérbe - persze a lista teljesen szubjektív megítélésen alapul.

Spectroli 2018.05.06. 15:12:46

Köszönöm hogy tényleg jó lemezeket soroltál fel, nem pedig Bon Jovi meg egyéb hajmetal dolgokat, csak azért mert az átlag magyar rocker csupán azokat ismeri.

Nagylemez

Vigyázat! Ez itt a Nagylemez Blog, kedvenc zenéid gyűjtőhelye. Pop, csajok, satöbbi... Csajok.

Friss topikok

Címkék

(Here We Go Round) The Lemon Tree (1) (You Make Me Feel) a Natural Woman (1) /mu./ (1) /mu/ (1) 102 gól (1) 10 év (1) 1945 (1) 1959 (1) 1960 (1) 1961 (1) 1968 (8) 1969 (5) 1970 (6) 1971 (2) 1972 (1) 1973 (2) 1976 (1) 1977 (2) 1978 (4) 1978-2018 (1) 1979 (3) 1980 (2) 1981 (5) 1982 (3) 1983 (6) 1984 (3) 1984-1986 (1) 1985 (1) 1986 (3) 1986 világbajnokság (1) 1987 (3) 1988 (1) 1989 (1) 1990 (1) 1992 (1) 1993 (2) 1995 (1) 1997 (2) 1998 (1) 19th Nervous Breakdown (1) 2000 Light Years From Home (1) 2000 után (26) 2001 (1) 2004 (1) 2005 (1) 2007 (2) 2008 (1) 2012 (1) 2013 (1) 2016 (1) 2017 (5) 2018 (6) 2019 (5) 24K Magic (1) 25 (1) 30év (1) 36 év (1) 40 (1) 40év (2) 4chan (1) 4 Non Blondes (1) 50s (1) 50 Words For Snow (1) 60 (1) 60-as évek (2) 69 (1) 80-as évek (5) 80s (2) 90-es (1) 90s (2) a-ha (1) A-ha (1) A-Punk (1) A. E. Bizottság (1) a38 (1) ABBA (1) Abbey Road (1) ac/dc (1) Across the Universe (1) Acthung baby (1) Adam Clayton (1) Ad Sheeran (1) Aerial (1) Agnes Obel (1) Agnetha Fältskog (1) Ágy asztal TV (1) Alannah Myles (1) Alan Parsons (1) Alan Wilder (1) Albert Collins (2) album (15) albumai (3) albumborító (1) albumok (1) Alessia Cara (1) Algiers (1) alkotás (1) All Star (1) All You Need Is Love (1) Almássy tér (1) Alphaville (1) Alsóörs (1) Alt-J (1) alternatív (3) alternative (1) alternative rock (5) alternatív metál (1) alternatív rock (5) Al Di Meola (1) al di meola (1) ambient (1) American Dream (3) amerikai (1) amerikai újhullám (1) Amon Düül (1) Amused to Death (1) analóg (1) Andrew Fletcher (1) Andrew Hale (1) André Previn (1) andy anderson (1) Andy Warhol (2) angol (1) animáció (1) Animals (1) animals (1) Anna Calvi (3) Anna von Hausswolff (1) Anne Frank (1) Anni-Frid Lyngstad (1) Annie Lennox (1) Ann Wilson (1) antonioni (1) Anton Corbijn (2) Apple Ltd (1) Aqua (1) Arcade Fire (1) arculat (1) Arena (1) Aretha Franklin (1) Aretha Now (1) Are You Shakin (1) Argentína (1) Army Dreamers (2) art (7) artreaktor (18) artrektor (1) Art Blakey (1) art pop (4) art punk (1) art rock (11) As High As You Can Go (1) As You Were (1) automatic for the people (1) Aviary (1) Az utolsó valcer (1) A dal ugyanaz marad (1) A Deeper Understanding (1) A lány akit szerettem (1) A létezés bizonyítékai. (1) A magyar labdarúgás változásai (1) A Man And The Blues (1) A Man Needs A Woman (1) A második félidőben ötöt rúgtok (1) a mozi eltűnése (1) a munka ünnepe (1) A nap dala (15) a nap dala (1) A Person Isnt Safe Anywhere (1) A Rainbow In Curved Air (1) A Saucerful Of Secrets (1) Babooshka (2) Baby in Blue Jeans (1) Baccara (1) Backstreet Boys (1) bakelit (1) Balaton (2) Balatonfüred (1) Bálint László (1) ballad (1) Balland of a Thin Man (1) Balogh Dániel (2) banda (1) Barbie Girl (1) barokkpop (4) barokkrock (1) baroquepop (1) baroquerock (1) Baróti Lajos (1) basszugitár (1) basszus (1) Bat For Lashes (1) BB King (2) beat (4) beat-korszak (2) beatles (1) Beatles (6) Beatrice (2) bebop (1) Beck (2) Bee Gees (1) Beggars Farm (1) Belle of the West (2) Benkő László (1) Benny Andersson (1) Berlin (2) berlini fal (1) beszélgetés (2) Beszélgetés egy érdekes emberrel (1) Betty Harris (1) Be the Cowboy (1) Big Thing (1) Bikini (1) Billy Cobham (1) Billy Corgan (1) Billy Preston (1) Bill Ward (2) Bill Wyman (1) Birgmingham (1) Birmingham (1) Björk (1) Björn Ulvaeus (1) Black Celebration (1) Black Sabbath (4) Black Velvet (1) Black Winds Howlin (1) Bleed Like Me (1) Blog (2) blog (4) Blondie (3) Blue (2) blues (16) blues-rock (2) Blur (1) Bobbie Gentry (1) Bobby Byrne (1) Bobby Timmons (1) Bob Dylan (3) Bob Ezrin (1) bob mould (1) Bodonyi (1) boldog szülinapot (2) Boney M (1) Bonnie Tyler (1) Bono (1) Bono Vox (1) Borsfölde (1) Boy (1) Bozo (1) Boz Scaggs (1) Brainbox (1) Bravo (1) Breathing (2) Brenda Lee (1) brian eno (1) Brian Jones (1) brit (2) Britney Spears (1) britpop (2) brit invázió (2) Bródy (1) Brooklyn (1) Brotherhood Of Man (1) Brother Lous Love Colony (1) Bruce Springsteen (1) Bruno Mars (1) búcsúturné (1) Budapest (3) Buddy Guy (1) Buddy Joe (1) Bulgária (2) Bull (1) Buri (17) Bush (1) Butchers Tale (1) Butch Vig (1) Camélia Jordana (1) Campus (1) Canned Heat (1) Canterburyi Szcéna (1) Cape Cod Kwassa Kwassa (1) Captain Jack (1) Carole King (1) Carry Fire (1) Cassie Taylor (1) Cass Elliot (1) Ca Ira (1) Céline Dion (1) chaka chaka (1) Chameleons (1) Charles Bradley (1) Charlie Watts (1) Charlotte Gainsbourg (1) Chelsea Wolfe (3) Cher (2) Chic (1) Chicago (1) Chicago Blues (1) Chick Corea (1) Childish Gambino (1) Chills & Fever (3) Chills and Fever (1) Chopin (1) Chop Suey (1) Chris Bilheimer (1) Chris Dreja (1) Chris White (1) classic (2) classic rock (1) clip (1) Cloudbusting (2) Coco Jambo (1) Colin Blunstone (1) collage rock (1) Columbia (1) Commodores (1) Common as Light and Love Red Valleys of Blood (1) concept album (1) Concerto Records (1) Condemnation (1) Cooked Rain (1) cool-jazz-pop (1) Coolio (1) country (2) Courtney Barnett (1) Courtney Love (1) Cousins (1) Coverdale Page (1) Crazy Train (1) Cream (1) cream (1) Creedence Clearwater Revival (1) crime (1) Crooked Rain (1) Cserháti Zsuzsa (1) CSNY (1) D.A.F. (1) dal (3) Daliás idők 1993 (1) DAMN. (2) dance punk (1) dance rock (1) Dandelion Seeds (1) dandy (1) Danelectro (1) Danielle Nicole (1) Dani Wilde (1) dark (1) dark wave (2) dark wawe (3) Darlin Dont Leave Me (1) Daron Malakian (1) Dat Dere (1) Dave Davies (1) Dave Fielding (1) Dave Gahan (1) Dave Mason (1) david bowie (3) David Bowie (8) David Byrne (2) david byrne (1) David Coverdale (2) David Gilmour (6) David Marks (1) David Myers (1) Davis Bowie (1) Daydream Nation (1) Dazed and Confused (1) Da Ba Dee (1) Dead Magic (1) Debbie Harry (1) Debüt (1) Deeper Understanding (1) Deep Purple (4) Deep Record Store (1) dekadencia (1) Depeche Mode (5) Derek and the Dominos (1) détári (1) Détári (1) Diamond (1) Diamond Life (1) Diana Ross (1) Dig It (1) díjátadó (1) Dinosaur Jr. (1) Diogenidész (6) disco (1) diszkó (1) Divide (1) dob (1) Donna Summer (1) Dont Cry (1) Dont Fall (1) doors (2) dope calypso (1) Dr. John (1) Dreaming (2) Dreams (1) Drive Your Car (1) drugs (1) Dschinghis Khan (1) Duke Erikson (1) Duran Duran (8) Dürer Kert (2) Earth (1) Earth and Fire (2) Earth Wind and Fire (1) East (2) Echo and The Bunnymen (3) Echo and the Bunnymen (3) Eddie (1) Eddie Kramer (1) Edie Brickell (2) Ego Brain (1) együttes (1) Eiffel 65 (1) Either Way I Lose (1) Ekseption (1) Eleanor (1) electronic rock (1) electro swing (1) elegant gypsy (1) elektronika (1) elemzés (1) Elis Comin (1) Eli and the Thriteenth Confession (1) Ella Fitzgerald (1) Ellie English (1) előadó (1) előzmények (1) ELP (1) Elvis (1) Elvis Costello (1) Elvis Presley (1) Emerson Lake and Palmer (3) Emma Stone (1) Empty Walls (1) Én (1) énekesnő (1) eno (1) EP (3) eper97 (7) EPER Rádió (7) Eric Burdon (1) Eric Burdons War (1) Eric Clapton (2) Ernest Day (1) Eruption (2) Espanol 1982 (1) esszé (1) Esterházy Márton (1) Eurythmics (1) év (1) évek (10) Evening of Light (1) Everything Not Saved Will Be Lost - Part 1 (1) éves (3) évforduló (1) Exiter (1) experimental (1) Ezra Koenig (1) ezüstcipő (1) Ez nekem magas (1) Fab Four (1) Fantastic Negrito (1) Father John Misty (2) Fazekas (2) Feel It Still (1) fekete (1) fellépés (1) feltámadás (1) Fernando Perdomo (1) fiatal (1) film (3) filmajánló (2) filmszinház (1) Fiona Apple (2) Fire (1) First Sight (2) fish guitar (1) FKA Twigs (1) Florence (2) Flowers in the Rain (1) Flying Microtonal Banana (1) Foals (2) foci (2) Focus (1) folk (2) folyóirat (1) főoldal (100) Foo Fighters (2) fordítás (1) Foster The People (1) fotóművészet (5) found a job (1) Fradi (2) francia (1) Franz Ferdinand (1) free jazz (1) funky (1) funzine (1) funzone (1) Fun House (1) futball (2) fuzz (1) fuzz folk (1) Gabriella (1) galéria (1) Gangstas Paradise (1) Garaba (1) garage rock (7) garázsrock (5) garázs pop (1) Garbage (1) Geezer Butler (2) Genesis (3) George Harrison (5) Gered Mankowitz (1) Geszti Péter (1) Get Lost (1) Ghost (1) Gibson (1) Gimme Danger (1) Gimme Shelter (1) Ginger Baker (1) gitár (3) gitárhősök (1) gitárosok (1) gitáros pózok (1) gitárszóló (2) glam rock (1) Gloria Gaynor (1) Göd (1) Golden Earring (1) gond soundz (1) Gone For Good (1) gonzó (1) goth (1) gótika (1) Gotye (1) Graceland (1) Grace Slick (1) grammy (1) Grammy (1) grave (1) Greg Lake (1) Group 1850 (1) grunge (5) guitar solo (2) Guns N Roses (1) guns n roses (1) gyász (1) Győr (1) győri csoda (1) hajó (1) halál (1) Hamburger Concerto (1) hammond orgona (1) hanglemez (1) hangverseny (1) Harakiri (1) hard (1) hardcore (1) hard bop (1) hard rock (4) hatvanas (5) hatvankilenc (1) Hawkwind (1) hazai (1) Ha én szél lehetnék (1) Heart Of Darkness (1) Heart of Glass (1) Heaven Up Here (1) heavy metal (1) Hegyi Hill Zoltán (1) Hello I Love You (1) Hello Stranger (1) Helmut Newton (1) Hercege (1) Here Today (1) Herman Brood (1) heroes (1) hetvenes (4) hetvenes évek (4) hetvenöt (1) Hey You (1) He Did It (1) High as Hope (1) hip-hop (1) hippi (4) Hippikiller (1) hippikorszak (2) hippi korszak (4) hipszter (1) hip hop (2) Hiro Nahita (1) Hiss Spun (1) His Wild Romance (1) hit (1) hobbi (1) Hobo (2) Hocus Pocus (1) Hold Back the Rain (1) holland (1) Holland (1) Hollandia (1) Hollywoodi Reneszánsz (1) hollywood pop-jazz (1) Holokauszt (1) Honvéd (1) Hounds Of Love (2) house (1) Hugh Masekela (1) Humble (1) Hungry Like The Wolf (1) Hunter (1) hüsker dü (1) Hüsker Dü (1) huszonöt (1) Hypnotize (1) Ian Anderson (1) ian mcCulloch (1) Ian McCulloch (2) Ian Stewart (1) Idegen a cowboyok közt (1) időrabló (1) Iggy Pop (1) iggy pop (1) Illés (1) Illy Tamás (2) Im A Fool For You (1) Im Coming Home (1) Indeed (1) indie (4) indie folk (1) indie pop (3) indie rock (4) indusztriális (1) interjú (2) Interpol (1) in an aeroplane over the sea (1) In C (1) in memoriam (1) In The Aeroplane Over the Sea (1) In utero (1) Irapuato (1) irapuato (1) Iraq (1) írek (1) Irita Pai (1) Iron Butterfly (1) Iron Man (1) Isle of Wight (1) Isten (1) István a király (1) Is This The Life We Really Want (1) Is This the Life We Really Want (1) Is This the Life We Really Want? (1) ITATOTS (1) It Might Get Loud (1) Ivan and the Parazol (1) Izland (1) I am Ozzy (1) I Cant Get No (1) I Cant Quit The Blues (1) I Need Somebody (1) I Put A Spell On You (1) I Say A Little Prayer (1) I Wanna Be Your Dog (1) I Want It That Way (1) Jack Bruce (1) Jack White (3) Jade Bird (1) James Carr (1) James Corden (1) James Williamson (1) Jam On A Monday Morning (1) Janes Addiction (1) janes addiction (1) jane birkin (1) jangle pop (1) Janis Joplin (1) Jan Akkerman (2) Japan (1) jazz (7) jazz-pop (2) jazz fusion (2) jazz pop (1) Jean-Pierre Rampal (1) Jefferson Airplane (1) Jeff Beck (1) Jeff Mangum (1) jeff mangum (1) Jehtro Tull (1) Jerney Kaagman (1) Jethro Tull (3) Jézus (1) Jimi Hendrix (3) Jimmy Page (4) jimmy page (1) Jim Capaldi (1) Jim McCarty (1) Joan Jett (1) Joe Cocker (1) Joe Massot (1) Johnny Marr (1) John Bonham (2) John Carder Bush (1) John Dolmayan (1) john lennon (1) John Lennon (5) John Lever (1) John McLaughlin (1) John Paul Jones (2) john paul jones (1) Jolene (1) Joni Mitchell (1) Joy Division (2) joy division (1) jubileum (1) jublieum (1) Julia Holter (2) July (1) Jymie Merritt (1) Kaiser Chiefs (1) Kalandra fel (1) Kamasi Washington (1) Kansas (1) káptalanfüred (1) Kasabian (1) Kashmir (1) Kate Bush (6) Kati és a Kerek Perec (1) KC & The Sunshine Band (1) keith flint (1) Keith Relf (1) Keith Richards (1) Kendrick Kamar (1) Kendrick Lamar (1) képek (1) képzőművészet (6) kertmozi (1) kétezres évek (1) kétnyakú gitár (1) Két Bus (1) kilencvenes (4) kilencvenes évek (2) Kill My Baby Tonight (1) Kill or Be Kind (1) Kill Rock and Roll (1) kim gordon (1) King Crimson (3) King Gizzard & The Lizard Wizard (1) King Krule (1) Kiprich (1) kislemez (4) Kispál és a Borz (1) Kiss Laci (1) Kiss Me! Kiss Me! Kiss Me! (1) klasszikus (2) klasszikus punk (1) klasszikus rock (2) klasszikus zene (1) Klinika (1) klip (2) Know Your Meme (1) Kóbor (1) Kodak ektar100 (1) Kohézió Alkotóműhely (1) kommunisták (1) komolyzene (1) koncepcióalbum (1) koncert (9) koncertek (1) koncertfilm (2) koncertkritika (2) Koncz Zsuzsa (1) Kool & The Gang (1) körkérdés (1) körkérdés a KULTÚRÁRÓL (1) kortárs (4) kortárs magyar (2) kortárs zene (16) köszöntő (1) Kovács Ferenc (1) Kovács Feri bácsi (2) Kovács Kálmán (1) Kovács Kati (1) Kovács László (1) kraftwerk (1) Kraftwerk (1) krautrock (2) kritika (19) külföldi (1) Kultúra VAN itt (1) Kvantum Records (1) Kwassa Kwassa (1) L.A. Witch (1) Lady Soul (1) Lana Del Rey (1) lap (1) Larkin Poe (2) Larry Coryell (4) Larry Coryells 11th House (1) larry Mullan (1) Last Chance on the Stairway (1) latin (1) Laura Nyro (2) Lawrence Ferlinghetti (1) Lay It Down (1) lázár (1) lazarus (1) La La Land (1) LCD Soundsystem (3) Leave Me Alone (1) Led Zeppelin (11) led zeppelin (1) Lee Morgan (1) legjobb (6) legjobb albumok (1) legjobb dalok (1) legjobb lemezek (4) legrosszabb (1) lemez (6) lemezbolt (1) lemezborító (1) lemezei (2) lemezek (1) lemezkritika (3) Less Than Human (1) Les Pattinson (1) Les Paul (1) Letting You Go (1) Let It Be (2) LGT (2) Liam Gallagher (1) Ligeti Nagy Tamás (1) Lily Allen (1) Linda Ronstadt (1) Lionheart (2) listák (1) Listen to This (1) Liszt Ferenc (1) Lita Ford (1) liverpool (1) liverpool fc (1) live aid (1) Livin La Vida Loca (1) lo-fi (3) London (2) Lonely Hearts Club (1) Lonely in Your Nightmare (1) Lorde (1) Lost Myself (1) Los del Rio (1) Louis Armstrong (1) Love is Mind (1) Love Letters (1) low (1) LP (3) lp (1) LSD (1) Lucy (1) M79 (1) Macarena (1) Mac Demarco (1) Madison Square Garden (1) Madonna (1) magazin (2) magyar (8) Magyarország (3) magyaros stílus (2) magyar alternatív (1) magyar foci (3) magyar foci 1981-1983 (1) magyar foci 1984-86 (1) magyar labdarúgás (2) magyar new wawe (1) Magyar Újhullám (1) Magyar Underground (1) magyar zene (4) Mahavishnu Orchestra (1) május 1. (1) Mama (1) Mamiya RB67 (1) Maradona (1) Marczell Miki (1) Marczell Miklós (1) Marczell Miklós Tanár Úr (1) Marilyn Monroe (1) Mariska (1) Mark Burgess (1) mark hollis (1) marquee moon (1) Martin Gore (1) Martin Scorsese (1) Martos Győző (1) második (1) második brit invázió (1) Második Brit Invázió (1) Mastodon (1) Matthew Moore (1) MC5 (1) Meddle (1) Még élünk (1) Meg White (1) Melissa Etheridge (1) memento (1) Memorial Beach (1) Merrie Land (1) Mért nem váltotok (1) Mészöly Kálmán (1) metál (2) Metro (1) mexikó86 (1) Mexikó 86 (1) Mezey doktor (1) Mezey György (1) Mezmerize (1) Michael Chapman (1) Michael Lindsay-Hogg (1) Michael McLure (1) Michael W. Watkins (1) Michelle Philips (1) Mick Abrahams (1) Mick Jagger (1) Mick Taylor (1) Middlemist Red (1) middle america (1) Miles Davis (5) minimalizmus (1) Minuteman (1) Mirror Traffic (1) Mississippi (1) Missouri (1) Mitski (1) Mit Dir (1) Moanin (1) modern (1) Modern Life is Rubbish (1) Money (1) Monkeyland (1) Monterey (1) monterey pop (1) More (1) More Songs About Buildings and Food (1) Morissey (1) Morrissey (1) Most (1) Mother (1) Mothers Little Helper (1) Move (1) Move On Alone (1) Moving (1) mozi (1) Mr. Crowley (1) Mr. President (1) MTK (2) MTV (2) Muddy Waters (2) munka (1) murder (1) Murmur (1) Muse (1) musicland (1) Music For The Masses (1) művész (1) művészet (1) My Clown (1) My Heart Will Go On (1) My Own Way (1) My Sunday Feeling (1) N.W.A. (1) Nadine Shah (1) Nagylemez (4) nagylemez (4) Nagylemez Blog (4) Nagylemez Blog 2019 (2) Nagylemez Blog Kohézió Alkotóműhely (1) Nagy Antal (1) Nah neh nah (1) Nancy Sinatra (1) Napoleon XIV (1) nederbeat (1) nederpop (1) negyven (1) Neil Young (3) német (1) neo-new wawe (1) Neon Music (1) Neoton Família (1) neutral milk hotel (1) Never For Ever (2) Never Marry a Railroad Man (1) New Bohemians (1) New Musical Express (1) New Religion (1) New Romantics (1) new wave (13) new wawe (2) New York (1) Nick Mason (2) Nick Rhodes (1) Nico (2) Night Full of Tension (1) Nina Hagen (1) nincs basszus (1) Nirvana (2) NME1981 (1) NME 1981 (1) Nobody (2) Nothings Scocking (1) Nothing Feels Natural (1) Nova Collective (1) Nowhere Man (1) No Shame (1) NSZK (1) nu metal (1) NWA (1) Nyíl (1) Nyilasi (2) nyolcvanas (3) Oasis (1) Obscured by Clouds (1) October (1) Odessey and Oracle (1) Oh Comely (1) omega (1) Omega (3) Oops!... I Did It Again (1) örmény (1) Osbourne (1) Ottawan (1) ötvenes (2) ötven éves relikviák (3) Oxford Comma (1) Ozzy (2) Ozzy Osbourbe (1) P.Mobil (1) Paint It Black (1) pajor tamás (1) pálya (1) Paper Tigers (1) Paranoid (2) Parov Stelar (1) Parquet Courts (1) party (1) Patti Smith (2) Pat Benatar (1) Pat Metheny (1) Paulusz Kristóf (5) Paul Butterfield (1) Paul McCartney (5) Paul Rodgers (1) Paul S. Denman (1) Paul Simon (1) pavement (1) peace (1) Peach (1) Pearl Jam (2) pedal (1) példányszám (1) Penetration (1) People Get Ready (1) Pepperland (1) Peter Clifton (1) Peter Grant (1) Pete de Freitas (1) Petőfi Rádió (1) PFM (1) Phil Spector (1) piac (1) pink floyd (1) Pink Floyd (12) Pink Guy (1) pixies (1) PJ Harvey (4) Planet Caravan (1) Please Dont Be Dead (1) Pleasure And Pain (1) podcast (16) Pollinator (1) Pölöskei (1) Polygondwanaland (1) pop (6) pop-rock (1) popular music (1) popzene (1) pop music (1) Porcupine (2) Porcupine Tree (1) Portugal. The Man (1) post-punk (4) post-punk revival (1) post-rock (1) postpunk (1) post punk (2) poszt-újhullám (1) posztpunk (10) power pop (3) Presser (1) Priests (1) Prince (2) prog (1) progresszív (6) progresszív metál (1) progresszív rock (10) Promise (1) proto punk (2) psychedelic (2) psych rock (1) pszichedelikus (12) pszichedelikus rock (5) punk (12) PUNK IS DEAD (1) Pure Comedy (1) Putin (1) qtosa (1) Queens of the Stone Age (2) r.e.m. (1) R.E.M. (5) Rab (1) Rába eto (1) rád (1) Radar Love (1) rádió (3) radio (1) Radio/Video (1) Radio KAOS (1) Ramones (1) Randy Newman (1) Randy Rhoads (1) Rangle Life (1) rap (2) Ravi Shankar (1) raw power (1) Ray Charles (1) ray manzarek (1) Real Emotional Trash (1) Record Store Day (2) Red Hot Chili Peppers (2) Reg Smithies (1) REM (1) rem (2) Remember A Day (1) reneszánsz (1) rest in peace (1) Return To Forever (1) reunion (1) reuters (1) Revenga (1) revival (1) Ricky Martin (1) Rick Wright (2) Ride (1) Rid Of Me (1) Ringo Starr (4) Rio (2) rip (1) Ripple Soul (1) Ritchie Blackmore (1) Roadrunner (1) Robbie van Leuwen (1) Robert Görl (1) robert moog (1) robert plant (2) Robert Plant (5) Robert Schneider (1) Robert Smith (1) rock (33) rockumentaries (4) rockzene (4) rock and roll (4) Rod Argent (1) Roger Waters (5) roller diszkó (1) Rolling Stones (3) romantika (1) Ronnie Hawkins (1) Ronnie Wood (2) Ron Asheton (1) Roscoe Mitchell (1) Rostam Batmanglij (1) rothadás (1) Roxy Music (2) Roy Buchanan (1) RSD (1) Rubberband Girl (1) Ruby Tuesday (1) Run (1) Runaway (1) Running Up That Hill (1) Ruzsonyi Gergely (2) Ruzsonyi Geri (2) Sade (4) Sade Adu (1) Sade Sanchez (1) Sallai (1) Samantha Fish (5) Sam Andrew (1) Santana (2) Sántha Lőrinc (1) sárga tengeralattjáró (1) Satisfaction (1) Sat In Your Lap (1) Saucerful of Secrets (1) Save a Prayer (1) Saville Road (1) Saving Us (1) Scott Kannberg (1) Script of the Bridge (1) Script pf the Bridge (1) Search and Destroy (1) Second Skin (1) Serj Tankian (2) Seven and he Ragged Tiger (1) Seven Secrets (1) sex (1) Sex Is Not The Enemy (1) Sex Pistols (1) SG (1) Sgt. Peppers Lonely Hearts Club (1) Shake Em On Myself (1) Shakin (3) Shape Of You (1) Sharon (1) Shavo Odadjian (1) Sheep (1) Shes A Rainbow (1) Shes On My Mind (1) She Said (2) shiggy (1) Shiggy (1) Shirley Manson (1) Shocking (1) Shocking Blue (2) shoegaze (1) Siamese Dream (1) Silver/Lead (1) Silver Rider (1) Simon and Garfunkel (1) simon le bon (1) Sinatra (1) single (1) Sing Street (1) Siófok (1) Siouxsie and the Banshees (1) Sky Is Over (1) Slanted and Enchanted (1) Sleep Well Beast (1) slégerek (1) Sllik (1) Slowdive (2) Smashing Pumpkins (2) Smash Mouth (1) Smooth Operator (1) SOAD (1) Solange (1) Soldier Side (1) Solution (1) Some Great Reward (1) Songhoy Blues (1) Songs of Faith and Devotion (1) Song of Faith and Devotion (1) Sonic Youth (1) sonic youth (2) Sötétség (1) soul (5) soul-blues (1) Souvlak (1) Spaceman 3 (1) space rock (2) spandau ballet (1) Spandau Ballet (1) spanyolországi VB (1) spanyol VB (1) Sparkle Hard (2) Spice Girls (1) Spiral Stairs (1) Spirit of Eden (1) St.Vincent (1) Stairway to Heaven (2) Steal This Album (1) stephen malkmus (2) Steven Wilson (1) Steve Cropper (1) Steve Marker (1) Steve Winwood (1) Stevie Nicks (1) Stikli (1) Stooges (1) Straight Outta Compton (1) Stronger than Pride (1) Stuart Matthewman (1) Styx (1) St Vincent (1) Sugarloaf (1) Suite-Pee (1) Summer Babe (1) Sun Kill Moon (1) SuperBowl (1) Supersister (1) surf rock (1) Suzi Quatro (1) Sweetest Taboo (1) Sweet Dreams (1) Syd Barrett (2) Synchronicity (1) System Of A Down (3) Szabó Gábor (1) szaksajtó (1) szamizdat (1) Szentes (1) szinti-pop (2) szintipop (2) szitár (1) Szita János (11) szita jános fényképész (10) szombat (1) Szörényi (1) Szörényi Levente (1) Szűcs Judit (1) születésnap (10) szülinap (6) Taiwan Housing (1) talk (2) talking heads (2) Talk Talk (1) talk talk (1) tandori dezső (1) Tandori Dezső (1) tarajos sül (1) Taródi Luca (1) Tatabánya (1) tekerőlant (1) Telecaster (1) television (1) Tell Me How You Really Feel (1) templom (1) Tentative (1) teológia (1) Terry Riley (1) Thats What I Like (1) Thelonious Monk (1) These Days (1) The Animals (2) The Arctic Monkeys (1) the band (1) The Band (1) The Beatles (5) the beatles (1) The Big Beat (1) The Chameleons (1) The Chauffeur (1) The Claypool Lennon Delirium (1) The Creator (1) The Cure (4) the cure (1) The Cutter (1) The Dark Side of the Moon (1) The Dear Hunter (1) The Detective (1) The Directors Cut (1) The Doors (2) The Eagles (1) The Edge (1) The Eleventh House (1) The Final Cut (1) The Firm (1) The Fortune Teller (1) The Good The Bad & The Queen (2) The Guess Who (1) The Hives (1) The Jacksons (1) The Jam (1) The Jazz Messengers (1) the jicks (2) the Joshua Three (1) The Keeymen (1) The Kick Inside (2) The Killers (1) The King of Carrot Flowers (1) The Kinks (1) The Kooks (1) The Last Time (1) The Last Waltz (1) The Love Cats (1) The Man With A Child In His Eyes (1) The Man with the Child in His Eyes (1) The Marble Index (1) The Mars Volta (2) The Mission (2) The Moon (1) The Move (1) The National (2) The Ooz (1) The Piper at the Gates Of Dawn (1) The Police (1) The Pros and Cons of Hitch Hiking (1) The Queens Of The Stone Age (1) The Queens Of the Stone Age (1) The Queen Is Dead (1) The Red Shoes (2) The Reign of Kindo (1) The Replacements (1) the replacements (1) The Rolling Stone (1) The Rolling Stones (4) The Same Old Attraction (1) The Sensual World (1) The Smiths (1) the smiths (2) The Song Remains the Same (2) the stone roses (1) the stooges (1) The Strokes (2) The Underside of Power (1) The Velvet Underground (2) The Violent Femmes (1) The Visitors (1) The Wall (1) The War On Drugs (2) The Weather Girls (1) The Wedding Album (1) The Wedding List (1) The Weeknd (1) The White Stripes (2) The xx (1) The Yardbirds (1) The Zombies (2) This Is America (1) This Was (1) Thom Yorke (1) Thundercat (1) Thursdays Child (1) Time Is On My Side (1) Time magazin (1) Time of the Season (1) Tim Bowness (1) Tina Turner (3) Tindersticks (1) tom wolfe (1) Tonite (1) Tony Iommi (3) Tony Richmond (1) TOP10 (6) toplisták (17) Tori Amos (1) Törő (1) Tőrőcsik (1) Törőcsik (1) Toxycity (1) Traffic (3) trans-europe express (1) trans global (1) trip hop (1) trombita (1) Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1) true (1) True (1) truman capote (1) Two Door Cinema Club (1) Tyler (1) U-Fig (1) U2 (5) u2 (1) Úgy legyen (2) újhullám (18) Újpest (2) újromantika (4) újság (1) új hullám (4) új romantika (1) Új Romantika (2) UK (1) Ultra (1) Ummagumma (1) underground (2) Under Blackpool Lights (1) Universe (1) unplugged (1) Untitled (1) Up The Down Escalator (1) Uriah Heep (1) USA (1) Us and Them (1) US Girls (1) utcazene (1) Úton (8) Üvegtörők (1) válogatott (1) Vampire Weekend (2) vampire weekend (1) Vandenberg (1) Van Morrison (2) Váradi (1) Varga József (1) Vasárnapi Koktél (1) Vasas (1) Vaya con dios (1) vb (1) Veblen Death Mask (1) Venom and Faith (1) Venus (1) Verebes József (2) verebes józsef (1) Veres (1) Veres Mariska (1) Vér Peti (2) Victoria Smith (1) videó (1) videóklip (1) videoklip (4) Videoton (2) Videoton UEFA-Kupa (1) videoton uefa kupa döntő (1) View From A Hill (1) Vijay Iyer Sextet (1) világbajnokság (1) Világ ifjúság (1) vilent femmes (1) Villains (2) Villangó Veronika (2) vintage rock (1) vinyl (3) Vinyl Cafe (1) Violator (1) violent femmes (1) Violent Pornography (1) VOLT (1) Volt (1) Volt magazin (1) Walcott (1) Walter Trout (1) Wan2 (1) Wanda Jackson (1) Wannabe (1) Wanted (1) War (1) war1983 (1) War Pigs (2) Watch It Die (1) Wave Music (1) Wayne Shorter (1) Weezer (1) We Love You (1) Whats Up (1) What Does Anything Mean? Basically (1) What God Wants (1) Why Do You Love Me (1) Why Should I Love You (1) Wig Out At Jagbags (1) Wild Heart (1) Will Sergeant (1) Wire (2) wire (1) Wish You Were Here (1) woodstock (1) Woodstock (3) Would You Fight For My Love? (1) Wow (1) Wuthering Heights (2) yehudi menuhin (1) Yellow Submarine (1) Yes (3) Your Love is King (1) You Cant Go (1) You Can All Join In (1) You Got My Mind Messed Up (1) zabriskie point 1970 (1) Zakk Wylde (1) Zalatnay (1) zenei (2) zeneipar (1) zenetörténet (44) Zooropa (1) Zsigmond Vilmos (1) Zubin Mehta (1) Zweisten (1) Címkefelhő